Szerző: S.L.

A M. néni, és a fiai. Miért van az, hogy az ember ha sorsokat lát maga előtt, az árnyas oldal fogja meg inkább? Talán azért, mert a napfényes rész kevéssé kontrasztos. M. néni a három házzal odébb lévő szomszéd volt. Alacsony, de kedves néni, szorgosan söpörte maguk előtt az utcát,…

Attila 11 évesen nagyon vékony, és elég súlyos felsőléguti problémákkal, valamint mozgáskoordinációs problémákkal küszködő gyerek volt, és a betegségei, valamint egyéb gondjai miatt még harmadik osztályos. Az okot nem tudtam pontosan, ma sem tudom, nem kérdeztem, nem rám tartozott. Négy éve láttam először, akkor még bizony elég retardált volt, főképp…

A Bourbon Street New-Orleans francia negyedének – ami ugye ugyanaz, mint Londonban a Soho, csak teljesen más – a „főutcája”. Majd írok egy külön regét a „frencs kvóterről”, mert legalább ötféle, hanem most valamiről, ami igazán a Missisipi, bár ez nem a folyó leírása, azaz dehogynem. A Bourbon eleje „kommersöl”,…

Ma eszembe jutott egy régi emlék, a netről, olvastam valamit, és rögtön bevillant. Régi emlék, nem is biztos, hogy mindenkit érdekel, de azért én megírom, mert ugyanazt soha többé nem láthatom, sok mindent eltörölt a Katrina hurrikán! Valamikor úgy 20 éve voltam New Orleansban, a Big Cityben. Szerencsém volt, a…

Egy exhumálási nap margójára   Igazából nem volt nehéz. Nem azt mondom, a logisztika nem volt gyerekjáték, hiszen a halottak földi maradványainak mozgatása soha nem egyszerű. Furcsa ez a világ. Nézed apádat a hajdanvolt öltönyének foszlányaiban, és rádröhög 40 év után mellőle a kis üveg pia, amit az utolsó útjára…

  A napokban – nem túl régen – írtam egy keveset egy kultikus, és szakrális helynél való látogatásom érzéseiről. (Sacre Coeur). Most szeretnék írni egy valódi szentély látogatásának feledhetetlen érzéséről. A srácaim szeretik a jó focit. Az ifjabb lurkó – azt hiszem – életében kétszer volt futballmeccsen. .Először 1994-ben Pasadenában,…

Nézem a mindennapokat, mert mi mást tehetnék, lassan egy éve „bezárva”. Persze nem más zárt be, hanem magam, magamat, merthogy manapság olyan a világ, hogy ha magamat „bezárom”, akkor a nagy kockázatok közül legalább egyet kizárok. Amennyire csak lehet. Nem ragozom, ismerős mindenkinek. Így hát nézem a világot. Meg kicsit…

Ezt a történetet én csak leírom, de elmesélni valaki más mesélte el nekem. Írom kicsit az Ő emlékére is, sőt, nem is kicsit. Aki mesélte, valószínű nem él már, de az biztos, hogy semmit nem tudunk róla. Ha nem él, akkor a Béke legyen Vele, ez az aranyos pillanatkép is…

  Nem túl régi történet, szűkebb pátriámban esett meg, híre ment, mert azért ilyen nem túl sűrűn fordul elő. Én a kertvárosban lakom, szinte kizárólag családi házak, udvarral, kerttel, melyik mekkorával, van kisebb is, nagyobb is, és még megtalálható – szinte csak mutatóba a régi világ nagyvárosban letűnt tevékenységei, a…

Pityut úgy 45 – 46 éve ismerem, pontosabban 1975 óta. Én akkor költöztem ki a kertvárosba, ő születésétől kezdve itt lakott, két utcával odébb, szemben a kisközérttel. Köszönőviszonyba a kisközértben kerültünk, valamiért egyidőben mentünk, és itt még szokás, hogy ha az ember bemegy valahova, ahol nem ezer ember van, csak…

Nem tudok szabadulni tőle, bár nem bánt, nem bosszant, csak valahogy úgy megütött. Nem nagyon szoktam már sem meglepődni, sem tíz másodpercnél tovább meghökkenni semmin a nagyon durva dolgokon kívül. De valahogy tegnap este úgy megálltam, és nem tudtam mit tegyek. Tudtam persze, hogy semmit nem tehetek, de vannak momentumok,…

„Mikor senkinek se kell a melóm, S csak úgy össze-vissza lóg a karom, És a szorongás úgy elővesz…” Valahogy úgy hozta az élet, hogy 16 éve egyáltalán nem fogyasztok semmilyen alkoholt. Se kicsit, se sokat, egyetlen kortyot sem. Nem elvből, nem megfontolásból, egész egyszerűen azért, mert nem ízlik, nem kell….

Ez a történet nagyjából egy éves. Tavaly Karácsony táján történt, és most eszembe jutott ismét, csak költői kérdésként, hogy vajon mi lehet az emberrel magával. És most sem tudok mást mondani magamban, mint azt, hogy „köszönöm uram”! Ismerős ember. Sokszor láttam, találkoztunk. Ő ül a fal mellett a buszmegálló mögött…

Ma újra láttam a Pipást! Már vagy egy éve nem láttam errefele. Egyszer már megemlékeztem róla, de örülök, hogy még él, és jól megvan! A Pipás nem pipázik! A Pipás a becenevét arról kapta, hogy mindig mérges volt. És mindig részeg. Kinn, a kisbüfénél lakott amúgy. Volt persze háza is,…

Merthogy az életre szóló leckék nem szükségszerűen keservesek! Valamelyik nap eszembe jutott – csak úgy – ’64… Amikor “épp, hogy elindultunk..” “Nagykisfiú” lettem, diák úr, mert felvettek a technikumba. Persze előtte még a nyáron – ahogy a megelőző nyáron is – mentem dolgozni, nyári diáknak. Egy textilgyárban dolgoztam, raktam a…

Csak úgy eszembe jutott, hogy a hétvégén mennyi mennyi boldogság kívánság jött-mert, ahogy kell, és ahogy szokás. Bob egy kutya. Sétatéri turmix, definiálhatatlan, igazi keverék. Se kicsi, se nagy, olyan semmi, mint teszem azt én, tizenkettő egy tucat. Bob-ot az ifjabb csemetém januárban fedezte fel, az udvaron, a nagy tuja…

A minap, amikor egy friss történetben szóba került a segítő kutya, eszembe jutott a négykutyás lány. A négykutyás lánnyal évek óta nem találkoztam, nem is láttam, de elfelejteni nem lehet, és nem is szabad, valami olyat tudott, amit én se korábban, se azóta nem tapasztaltam. Persze attól, hogy nem tapasztaltam,…

Vannak életképek, amik olyanok, mintha egy hirtelen exponálás lenne, holott valójában egy-egy rövid történés, egy szelete a napi világnak, amely rendkívül gyorsan zajlik le, és mint egy átvillanó fotó, úgy rögzül az emberben. Ez a napokban történő eset is pont ilyen volt. Alig tartott a teljes történet tovább, mint egy…

Mindenkinek, aki a várost járja, megvannak a maga “elesettjei”. Nem túl régen nekem került egy új, illetve nem egy, hanem egyszerre kettő. De ők teljesen méltóságteljesek, és igazából azt gondolom, hogy ők a maguk dimenzióját másképp élik meg. Ma már régi ismerősök, több éve ismerjük egymást. Nem találkozunk minden nap,…

Ma nem voltunk sokan. Én sem. Én sem voltam sokan. Miért is lettem volna sokan? Hmmm… „Nem mondhatom el senkinek, elmondom, hát mindenkinek” (Karinthy Frigyes). Hallottam többször egy kicsit tréfásan gúnyos, kicsit keserű, kicsit megvető, kicsit lesajnáló hangsúllyal azt, hogy “macskás öregasszony…. Mindig megütött. Értettem én, miről szól aki mondja,…

Hárman vannak. Mindig hárman voltak, ma is. Rég láttam őket, elkerülhettük egymást, vagy az építkezés miatt máskor mentek. Amúgy mindig nagyon pontosak voltak, mint most is. A Matróna, az Asszony, és a Kutya. A Matróna korát megállapítani nem lehet, nagyon idős, nagyon vékonycsontú, nagyon hajlott, nagyon pici. Szinte csak a…

Az ember világszemlélete nem attól pozitív, hogy nem veszünk tudomást a valóságról. Vannak események, amelyeknek sem előzménye, sem folytatása, sem előjele, sem tanulsága nincs. Megtörténik, és kész. Ezen ma elgondolkodtam – nem röhög, igenis – ahogy a troli megállójában álltam, és bambultam. A troli végállomásán beszélgettek, a troli még nem…

Még mienk a Nap, a “sárgolyó” – ami persze egyáltalán nem sár, sőt – még nem fordult el annyira tőle, hogy itt ne jusson belőle. Őszi Nap ez már, de hát bizony örülni kell az őszi Napnak is, mert ha nem fú a szél, még melege is van, fénye ragyog,…

Apollinaire-ről eszembe jut, hogy tulajdonképpen az életem is, meg rengeteg minden az életben, csak villanás, félbehagyott történet, aminek a kezdeténél van a vége… És ez így jó, ez így van rendjén. Eszembe jutott a fekete lány, nagyon szép arcú, és nagyon szomorú. Még valamikor nyáron, a ragyogó napsütésben kóboroltam a…

Élete párját, gyermekei anyját a tüdővész 1934-ben vitte el 32 évesen, a negyedik gyerekükkel együtt. Az Égi Öreg Pákász nyakas, kemény ember volt, azt mondta, hogy ha az Isten elvette tőle, aki neki kellett, hát másikat ne is adjon, mert az meg neki nem kell, soha nem volt azután más…

Valamikor a kilencvenes évek eleje – közepe lehetett. Inkább a közepe. Igazából pontosan nem tudom már, hisz ami olyan régen volt, az hogy harminc, vagy negyven éve volt, egybemosódik. Az, hogy hol történt, arra pontosan emlékszem. A konkrét hely már nincs meg, illetve nem kocsma működik ott, mint akkor. Még…

Rengeteg sérelem halmozódott fel az emberekben az elmúlt évtizedekben. A mai harminc évesekben is. De nem csak bennük. Elvileg egy konszolidált, jóléti világban nőttek fel. Mert ez azért itt az. Van jobb is, nem mondta senki, hogy nincs, de rosszabb sokszáz, sőt, ezer. Nem tom. Hagyjuk! Az én generációm másképp…

Uraim, lássuk be, nincs esélyünk! Leküzdöttem a magam 1500-át, elmentem kicsit haldokolni a kismedencébe. Békésen punnyadok, és a szemem sarkából látom, hogy megjelenik egy ifjú hölgy. Igéző szemek, elbűvölő mosoly, egyetlen pillantással felméri a terepet, és elindul felém. (Mögöttem volt az egyetlen szabad nyugágy, amire a törölközőmet tettem). Odaér, megáll,…

A férfi a végállomáson leszállt a trolibuszról. Úgy 70 körüli, korához képest jó mozgású, nem testes, sőt, kissé talán szikár. Hátizsák rajta, és elindult az utcasarok felé. Már a trolin eszébe jutott, hogy megnézi a sarkon a cukrászdát, hátha nyitva van még, ugyan pár perc, és nyolc óra lesz, de…

Megküzdök az elalvással. Mindig úton vagyok, és úgy aludni nehéz. De ha alszom is, velem jön a fél hármas tehervonat, behallom a vasútról a kattogását. Mindig hallom.Ha alszom, akkor is. A hajnali teher maga az élet. Robog, ritmusa van, ütemesen kattog a váltón minden kocsi minden kereke, viszi a terhet,…