A M. néni, és a fiai.
Miért van az, hogy az ember ha sorsokat lát maga előtt, az árnyas oldal fogja meg inkább? Talán azért, mert a napfényes rész kevéssé kontrasztos.
M. néni a három házzal odébb lévő szomszéd volt. Alacsony, de kedves néni, szorgosan söpörte maguk előtt az utcát, gondosan tisztán tartva. A kocsiutat is. Nem él már, de azóta is, ha arra járok – kvázi mindennap – különös gonddal ügyelek, hogy még véletlenül se szemeteljek. Nem szeretném, ha M. néni odafentről morcosan nézne.
M. néninek 3 fia volt, ma már csak egy van. A két fiatalabb fiú összefogva – illetve hát gondolom, hogy összefogva – épített egy nagy ikerházat. Három szint, az alsó a garázs szint és műhely, a fölötte lévő a “főlakás” felette a tetőtéri szobák. Gyönyörű nagy ház lett, a legidősebb fiú nem itt lakott, nem is vett részt a dolgokban, külön világa lehetett. Az egyik oldalon lakott a fiatalabb fiú és a családja, a másik oldalon az idősebb, a családja, és M. néni. Aztán később a harmadik – a tékozló – fiú is odaköltözött, de ő már csak a garázsszinten kialakított szobában élt, kvázi vándorként. De megvoltak, a nagy ház tele volt, munka rajta mindig volt, M. néni unokáinak – négy gyerek volt a két fiúnak, ha jól tudom – a zajától hangos.
Egyszer régen megroppant valami. A fiatalabb fiú felesége kezét egy rozsdás drót megszúrta, két nap alatt meghalt vérmérgezésben. Talán nem kellett volna, de az utcai hírek szerint a szervezete reakciója olyan volt, hogy a fertőzés miatt menthetetlen volt a szepszistől. Az urnáját a kertben helyezték el, és hosszú évekig mindig friss virág volt a kertben az urna feletti vázában. Aztán egy nap meghalt M. néni. Nem volt fiatal, sőt, idős volt, de talán maradhatott volna még egy darabig. Nem maradt. A fiatalabb fiú beteg lett, és ekkor eltűnt a kertből a váza, és a virágok. Talán öt éve elment az ifjabbik fiú is. A legidősebb fiú maradt tékozló, és mindenféle kétes nőket engedett ott lakni a garázsszobájában, az öccse kénytelen volt ezért kitenni. Egy darabig sokat láttam a megálló kis kocsmájában, de már régóta nem látom. Az öccse mondta a minap, hogy 2018-ban meghalt. Az ifjabbik – elhalt – fiú gyerekei lakták egy ideig az ikerház egyik felének a legfelső szintjét az amúgy néma házban. Aztán eladták. Kínaiak vették meg, most áruelosztó központ az ikerház egyik fele. A testvér szomorúan nézi, de maga nem tudott volna mit kezdeni az egész házzal.
És ki tudja, hol lehet az urna a kertből, mert ott már csak a gaz virít?
Tempus edax rerum.
