Az élet úgy hozta, hogy sokat jártam iskolába. Mindig óvatosan vállaltam, ezért amit 2-3 lépcsőben meg lehetett volna valósítani, azt én jóval többen értem el. Szakmunkásképzővel kezdtem, és mivel a család anyagi helyzete megkívánta, már ekkor rendszeresen dolgoztam mellette. Hétvégenként, szünetekben, amikor az iskola engedte. Közel 10 évet töltöttem el így, mire végeztem az iskolákkal, és végre főállásban dolgozni kezdtem. Nem nagyon válogattam a munkák között, oda mentem ahová épp lehetett, ahol szükség volt két szorgalmas kézre. Voltam segédmunkás kőművesek mellett, festők mellett, véstem a falat a fűtésszerelőknek, villanyszerelőknek, és bár dolgoztam házak körül, kertekben is, főként az építőipar volt a fő bevételi forrás.
Egy festő vállalkozásban egészen sok időt eltöltöttem, talán 2 évet is jártam hétvégenként és a szünetekben. A csapat legidősebb tagja Béla bácsi volt. 47 éves volt mikor megismertem, nem volt még öreg, de nekem mint huszonévesnek, tekintélyt parancsoló 47 év volt ez. Béla bácsi mindet tudott, mindenről. Nem volt olyan kérdés, amit ne válaszolt volna meg azonnal, mérhetetlen magabiztossággal. Persze akkor is megválaszolta a kérdést, ha nem is hallotta vagy értette azt, de ez senkit nem zavart, Béla bácsi amit mondott azt megmondta. Az italt sem vetette meg, és kellően belefásult már a munkába, talán kicsit az életbe is. 5 gyereke volt, pénze pedig sosem, de azért néhány ampullára és 2-3 sörre mindennap futotta. Talán ezért sem volt pénze, de nincs jogom ítélkezni felette. Béla bácsi jó humorú ember volt, és nem csak ő szerette a humort, de a humor is kedvelte őt, így aztán időnként megajándékozta az „öreget” néhány tréfával. Sok történetem van Béla bácsiról, most ezekből mesélek el egyet.
Öten voltunk a brigádban, én voltam a legfiatalabb, Béla bácsi a legidősebb, és három a harmincas éveit járó mester. Az építőipari munkásokról tudni kell, hogy nagyon őszinte emberek, a másodperc törtrésze alatt elküldenek a pi…ba, és ha egy csinos nőt látnak az utcán, azt egy pillanatig sem tartják magukban, és sajátos módon próbálják rajongásukat a szóban forgó hölgyek tudtára adni.
Így voltunk ezzel mi is, de főként Béla bácsi, és a legkedvesebb kollégája Feri. Ők ketten mindig ugratták egymást, és néha kicsit túl is lőttek a célon.
Egyik nap, Feri egy új ugratást hallott valahol, és gondolta elsüti Béla bácsinak. Mikor egy csinos lány ment az utcán, oda kiáltott Béla bácsinak:
-Ezt nézd meg Béla, de jó lenne kettőnknek!
Majd 1-2 másodperccel később, amikor Béla bácsi jóváhagyóan bólintott, Feri hozzátette:
-Neki meg nekem!
Béla bácsi bosszúsan legyintett, majd húzta tovább a gipszet. Ferinek annyira megtetszett ez az ugratás, hogy nem sokkal később még kétszer előadta, aztán Béla bácsi megunta és annyit tett hozzá:
-Ferikém, akkor is jó lenne, ha a csaj ott sem lenne!
Feri szeme kikerekedett, hogy mire gondolt az „öreg”, hiszen ha a lány nincs is ott, akkor csak ketten vannak Béla bácsival. Béla bácsi látta, hogy betalált, így aztán folytatta:
-Tudod Ferikém, amikor még fiatal vagy, a csinos fiatal lányok tetszenek. Aztán kicsit később már nem fontos annyira, hogy fiatal legyen. Aztán meg az sem számít, hogy csinos-e. Mire annyi idős leszel mint én, már semmi nem fog számítani, se az hogy fiatal legyen, se az, hogy csinos-e, de még csak az sem, hogy lány legyen, csak legyen valami. Majd lekapcsoljuk a villanyt.
Ferit láthatóan kirázta a hideg, majd a fejét csóválva elvonult. Béla bácsi látta, hogy fegyvert kapott a kezébe, most már tudja, hogy mivel tud visszavágni az ugratásokért. Ha Feri ugratta, akkor mindig ezzel hozakodott elő. Ez egészen addig fajult, hogy mikor Feri a létráról dolgozott, és az „öreg” arra járt, akkor Béla bácsi megsimította a lábát, majd odamondta:
-Ó Ferikém, de jó lábad van!
Feri ilyenkor majd le ugrott a létráról, majd hangos szitkozódásokba kezdett. Mi meg röhögtünk torkunk szakadtából. Feri sem volt buta gyerek, tudta, hogy az „öreget” csak a saját fegyverével győzheti le, így mikor Béla bácsi volt a létrán, ő osont oda, és ő simogatta meg Béla bácsi lábát. Béla bácsi előadta a Feritől már ismert, létráról majdnem leugró káromkodós számot, mi pedig röhögtünk torkunk szakadtából, csak most Ferivel. Nagyjából egy hétig tartott ez a játék, mire már Szivinek szólították egymást, és próbálták egymást túllicitálni.
Egyik reggel a boltban, Béla bácsi nem vett semmit, csak ácsorgott Feri mellett a pénztárnál. A pénztáros meg is kérdezte, hogy együtt vannak-e (mármint közösen fizetnek-e). Feri azonnal rávágta, hogy igen, de ne mondja el senkinek, mert Béla bácsi felesége még nem tud róla. Ez más volt mint a munkahelyi ugratás, mert Béla bácsi méltóságát sértve érezve bosszút esküdött. Már vártuk, hogy mit eszel ki az „öreg”. Feri is tudta, hogy túllőtt a célon, és ennek keserves ára lesz, ezért óvatos volt, félszemmel mindig Béla bácsit figyelte.
Egyik napon, a burkolókkal egy új fiú jött, akit még korábban nem láttunk. Aznap kezdett a cégnél. Komolyabb munkát nem akartak az első nap rábízni, így azt a feladatot kapta, hogy menjen végig az összes lakás fürdőszobáján, és kaparja ki a sarkokból az ottmaradt vakolatot, hogy ne legyen majd útban a padlólapok lerakásakor. Mikor abba a lakásba ért, amiben éppen festettünk, Béla bácsi éppen vízért volt, vagy vécén, a lényeg, hogy nem volt a lakásban. A fürdő rögtön a bejárati ajtó mellett volt, és mivel még csak vakolva és betonozva volt, egész sötét volt bent. A srác bejött, köszönt, bement a vödörkéjével a fürdőbe, majd négykézlábra ereszkedve elkezdte a belső sarkot kapargatni. Igen ám, csakhogy a srácnak pont olyan nadrágja volt, mint Ferinek. Mikor Béla bácsi megérkezett, és benézett a fürdőbe, és meglátta a belső sarokban a négykézlábra ereszkedett srácot, valami ördögi csillanás látszódott a szemében. Tudtam, hogy ebből baj lesz, de mire bármit mondhattam volna, Béla bácsi már mögé is ugrott, és hátulról alaposan megmarkolászta a srácot, miközben azt motyogta: Ó Szivi, de jó hátsód van.
Azt hittük, a srác a fejével átüti a válaszfalat. Mikor Béla bácsi észre vette, hogy mellényúlt, mentve a menthetőt csak annyit tudott kinyögni, hogy: Bocs, azt hittem Feri az!
A srácnak az volt az első és utolsó munkanapja, érthető módon nem jött többet dolgozni. Béla bácsi pedig azóta nem viccelődik ilyenekkel.
