Ezt a történetet én csak leírom, de elmesélni valaki más mesélte el nekem. Írom kicsit az Ő emlékére is, sőt, nem is kicsit. Aki mesélte, valószínű nem él már, de az biztos, hogy semmit nem tudunk róla. Ha nem él, akkor a Béke legyen Vele, ez az aranyos pillanatkép is emlékeztessen rá.
Volt egy faluban – nem cseppnyi falu, szép nagy – egy gazda, és az ő portája. A portát egy kuvasz őrizte, szorgosan, fegyelmezetten, kuvaszhoz méltó gondossággal, és szigorral. Természetesen kinn az udvaron, hol máshol, ez a fajta munkakutya ott él igazán, a szabadban. Megvan a maga világa, és szokásai, és munkarendje. Nyilván kötve nem volt, hisz azt ember nem teszi a kuvaszával, de a gazda szavára mindig hallgatott. Ha vendég jött, vagy látogató, jelzett, ha a gazda kiment, és beengedte a vendéget, vagy látogatót, akkor a kuvasz illő távolságból, és kellő méltósággal ezt elfogadta, mert azt a gazda dönti el, hogy ki jöhet be, ki nem. Ő csak akkor döntött önállóan, amikor a gazda nem volt ott, és akkor sem volt bináris az aritmetika, a döntés a „nem jössz be” közlés volt, kellő fogmegmutatási nyomatékkal.
Történt egyszer, hogy a szomszéd átjött a gazdához megbeszélni egy dolgot. Semmi gond nem is volt, bejött, megbeszélték, és elment. Azt kérte a szomszéd, hogy hoztak neki 3 köbméter építési homokot, és mivel a gazdának van az udvaron egy sóderkupaca, hadd tegyék rá arra, előtte fóliát terítve a sóderre. Úgyis felhasználná egy héten belül, és ha odaviheti, akkor neki nem kell külön helyet csinálnia a homokkupacnak.
Természetesen a gazda igent mondott, jó szomszédok voltak, így aztán másnap műanyag fóliával – vastagabb fajtával – letakarták a sódert, téglákat tettek az aljára, és a sóderkupac tetejére szépen rátetette a szomszéd a 3 köbméter homokot. Pont, a feladat hamar elvégezve, és mindenki megnyugodva hazament, illetve a házba bevonult.
Semmi atrocitás, a kuvasz végig heverve nézte a szorgoskodást, hisz ott volt a gazda, neki meg ugyan lett volna mondandója, de azt nem tudta elmondani.
Másnap reggel a gazda ment ki az udvarra, és megdöbbenve látta, hogy az összes homok nagy „R” sugarú körben szana-széjjel szórva, a sóderre terített fólia lerángatva a sóderről, és egy helyen a sóder is kicsit le volt kotorva. Teljesen egyértelmű volt, hogy ez a kuvasz éjszakai munkája, és el nem tudta képzelni mi a csoda történhetett? Soha ilyesmit nem tett korábban, soha semmikor. A kuvasz ott feküdt a háza előtt, a legnagyobb nyugalomban, az egyetlen, ami a többi reggeltől különbözött, hogy a két mellső lábát előre nyújtva rajta tartotta valamin, amit messzebbről nem lehetett látni, hogy micsoda.
A gazda szólt a kutyához, és magához hívta, a kuvasz felkelt, odament. Aztán együtt mentek a házhoz, hogy a gazda megnézze, mi is az, ami a kutya lába alatt volt. Mikor odaértek, az addigi mérge – ami azért volt a homok miatt, még ha magában is tartotta – egy pillanat alatt elszállt, a csodálkozása is elmúlt, és mindent megértett. Olyannyira, hogy a bosszúsága ellenére felnevetett, és megvakarta a kutya füle tövét.
Ugyanis amit látott, az egy méretes sonkacsont volt, amit húsvétkor ő adott a kuvasznak. Pontosan emlékezett rá, egy kicsit meg is törte kalapáccsal – csak kicsit – hogy a kuvasz a velőt könnyebben tudja kiszedni. Azonnal rájött, hogy a csontot a kellő első pár rágcsa után a kuvasz a sóderban ásta el. Hiszen könnyen ásható, jól betakarható, és ő mindig tudja, hol találja meg. Nomármost, a fóliával, és a homokkal letakarták, és mondhatni eltüntették a csontot. Az Ő kapott csontját, amit a gazda adott neki! Ezt a kuvasz nem tűrhette! Sok mindent meg lehet tenni, ő sokmindenre hajlandó, de ez túlment minden határon! Itt kérem intézkedni kellett, ezt a méltánytalanságot nem lehetett eltűrni! Hát nem is tűrte el! Miután ez az ő feladata volt, a csont az ő kincse, lekotorta a homokot, leszedte a fóliát, és kiszedte a sóderkupacból a csontot, amit ő a gazdától kapott. Nem viccelünk itt kérem, ez nem játék, nem tréfálunk ilyesmivel, mert egy sonkacsont az komoly dolog!
Értette ezt a gazda, mert ő tudta pontosan, hogy milyen jószág a kuvasz, úgyhogy szépen átment a szomszédhoz, megbeszélte vele, rendelt neki három köbméter homokot, vett neki 15 négyzetméter fóliát, segített helyet csinálni a homoknak a szomszédnál, amikor leszállították segített becuccolni, mert ő pontosan tudta, hogy ezt kell tennie, más megoldás nincs.
Két napig a csont ott volt a kutya háza előtt, a harmadik nap eltűnt. A gazda azonnal ránézett a sóderkupacra, és rögtön észrevette, hogy hol friss a sóder teteje. Jó megjegyezte, beszúrt fölé egy botot, mert ő tudta, hogy vannak dolgok, amivel nem lehet tréfálni, vagy hibázni, ha az embernek kuvasza van, és bizony, a kuvasznak jogai vannak!
