… mint a giliszta a csalisdobozban



Pityut úgy 45 – 46 éve ismerem, pontosabban 1975 óta. Én akkor költöztem ki a kertvárosba, ő születésétől kezdve itt lakott, két utcával odébb, szemben a kisközérttel. Köszönőviszonyba a kisközértben kerültünk, valamiért egyidőben mentünk, és itt még szokás, hogy ha az ember bemegy valahova, ahol nem ezer ember van, csak teszem azt öt, akkor köszön, és az is szokás, hogy vissza is köszönnek neki. Még ma is megvan ez a szokás, hát még 45 éve.

Szóval ott kerültünk köszönőviszonyba, és ez folyamatos, és szívélyes is volt. Néha az is megesett, hogy pár szót a köszönésen felül is váltottunk, no semmi extra, teljesen általános témák, vagy az éppen aktuális kerti teendőkkel kapcsolatosak. Mivel én a ferencvárosi aszfaltról kerültem ki a kertvárosba, a növényeket annyira ismertem, hogy a zöldségesnél meg tudtam különböztetni a sárgarépát a sárgabaracktól, és ennek örültem. Viszont ahogy kertvárosi lakos lettem, ez kevésnek bizonyult a házi feladatokhoz, és Pityu már annak idején is lényegében abból élt, hogy aki megbízta vele, annak felásta a kertjét, vagy kivágta a fáját, vagy megkapálta a kertet, vagy megmetszette a szőlőt, szóval lényegében a megélhetési forrása a kertvárosi mindenes szerepéből származó bevételei voltak, amellett, hogy munkaviszonya volt a TSZ tehenészeténél. (Akkor még létezett a Közveszélyes Munkakerülés, mint bűncselekmény, munkahelye mindenkinek kellett, hogy legyen.).

Pityuék telke és a házuk a kisközérttel szembeni utca sarkán volt. Négyen éltek ott, a Papa, a Mama – Pityu szülei – Pityu öccse, és Pityu. A leosztás az volt, hogy a szülők, és a testvér a házban laktak, Pityu pedig az udvaron, a nyári konyhaféleségben, ami azért téliesített volt annyira, hogy a sparheltet begyújtva meleg volt télen is, és volt benne fekhely, sőt Pityu szerzett valahonnan egy Junoszty TV-t is. Reggelente, vagy amikor ráért télen, az udvaron felvágta a fát, bevitte, és avval fűtött, amikor otthon volt.

Sokszor járt a Papával együtt dolgozni, a Papának volt egy Zsigulija, csináltak hozzá utánfutót, és rengeteg dolgot szállítottak vele, döntően megrendelésre, fizetségért.

Aztán egyszer csak nagy fába vágták a fejszéjüket – az egész család – és elkezdtek a kis ház mögötti részen építkezni, amögött a ház mögött, ahol a Papa és a család többi tagja lakott. Fel is építettek egy kb. 100 négyzetméter alapterületű, összesen négy szintes házat, aminek a föld alatt az alsó szintje a garázs, és pince szint volt, a földszinten élt a Papa és a Mama, a felső szintre költözött be az öccse a feleségével – mert közben megnősült, és valószínű ezért kezdték az építkezést – a tetőtér pedig Pityu birodalma lett. Hogy ne is zavarják egymást, volt lépcsőház, a szintekre anélkül lehetett bemenni, hogy a másik lakót zavarta volna valaki is. A kértben Pityu korábbi rezidenciája a nyári konyha megmaradt, a funkciója maradt a nyári konyha, és hát disznóvágásoknál a feldolgozó részleg.

Telt – múlt az idő, és kezdetben még csak két fontos, de meghatározó változás jött. Az egyik nem nagyon számított, az az volt, hogy megszűnt a TSZ, és Pityunak nem volt hivatalos munkahelye. Ez nem zavarta őt, mert addig sem abból élt igazán, ezután a Papával – aki akkor azért már 70 felett járt – dolgoztak, ahol munkát kaptak, és megvoltak rendesen. Elmentek reggel, a Mama főzött, délben megjöttek, ettek, újra elmentek, vacsorára hazajöttek, jól megéltek. A másik változás azért drámai volt, valamin – máig nem derült ki min – nagyon összekülönbözött a család, és az akkor már két gyerekes testvér, és a testvér elköltözött a házból. Később tudtam meg, hogy a környéken valahol saját házat épített magának. Pityu a tetőtérből leköltözött az első szintre, és a Papával tették, amit addig is. Nálam ők vágták ki az öreg diófát, ami giga nagy volt, akkor a fa már 70 éves volt, ki kellett vágni. A papa túl volt már a nyolcvanon, de olyan fürgén, és olyan lendülettel dolgozott, hogy csak bámultam, ahogy rakta a rönköket az utánfutóra. Nehéz dolguk volt, mert a Mama beteg lett, nekik kellett ellátni, főzni, hazamenni délben, megetetni a Mamát, saját magukat, aztán este is hazaérni, ugyanezt megtenni. A konyhában a papa volt a főnök, tették a dolgukat, ahogy kellett, hiba nélkül.

Hanem aztán jött a Sors, és egy éjjel, 82 éves korában elvitte a Papát. Nem csak úgy, kicsit, hanem soha nem jöhetett vissza. Este lefeküdt, és reggel nem kelt fel többet.

No, ez azért megütötte Pityut, de nem volt mit tennie. Eltemettette a Papát, a családból ő volt a temetésen, a mama már nem tudott elmenni, a testvér pedig nem ment. Pityu azután saját maga egy szűkebb körben mozogva próbált megélni, ahogy tudott. Reggel gondját viselte a Mamának, főzött, délben ment haza, enni adott neki, este ment haza, enni adott neki, ellátta, amennyire tudta. Nem Pityu tehetett róla, de a Mama hat hét múlva utána ment a Papának. Ők összenőhettek valahogy, és a mamának nem kellett a világ, ha nem volt ott az örege.

Pityu eltemette a Mamát tisztességgel, és utána leköltözött a házban a földszintre. A garázsszint is kiürült, Pityu a papa halála óta soha nem ült be a Zsiguliba, a Mama halála után eladta a Zsigulit és az utánfutót is.

Ezután abból élt, hogy kertet ásott, szőlőt metszett, fát vágott, fémet gyűjtött és tolta a vastelepre, és mindenből, amivel megbízták, és meg tudta csinálni. Most már egyedül. Ma is abból él, csak egyre nehezebben. Őfelette is elment a 45-46 év. Ugyan nem ő a legélesebb kés a fiókban, de azért valahogy még mindig elboldogul, bár egyre többször fordult már meg a körzeti orvos várójában. A 45 év alatt a szívélyes köszönő viszonyunk, és a pár szót váltunk viszonyunk megmaradt, és ha valami munkát csinált nekem, tisztességgel, vita és alku nélkül megadtam, amit kért érte.

 

A minap arra mentem, amerre Pityu lakik. Kinn volt az udvaron, és fát vágott. Azonnal észrevettem, hogy a régi nyári konyha átalakult kissé. Kicserélte az ablakokat, és az ajtót, új betonkoszorú került a kémény tetejére, és telefon oszlopról egy drót van húzva a nyári konyha tetejéig.

Ahogy mentem el a kert mellett, megálltam, köszöntem neki. Felnézett megállt a favágással, kiegyenesedett, rátámaszkodott a fejszére, és nézett rám csendben. Elől Pityu, közvetlen mögötte a visszaalakított nyári konyha, és a háttérben a nagy ház, a föld alatt garázsszinttel, felette két száz-száz négyzetméteres lakótérrel, és a tetőtérrel.

Pityu felém és rám nézve visszaköszönt nekem, a fejével hátra biccentett – nem odanézve – és ennyit mondott:

Látod szomszéd, eltelt 45 év, és én annyit haladtam előre, mint egy giliszta a csalisdobozban!”.

Nem várta meg, hogy bármit is mondjak, visszatért a fahasábok hasogatásához.