Sokat gondolkodom rajta, milyen a tökéletes karácsony, és sokáig nem is tudtam dűlőre jutni. Már gyerekként is foglalkoztatott, és akkor is nagyon vegyes tapasztalataim voltak. Abban a szerencsés korban voltam gyerek, amikor volt már ajándékozás, kaptunk már játékot, de a nagyszülők még egészen másképpen ünnepeltek.
Sokszor még fát sem állítottak, csak pár fenyőágat tettek egy vázába, alátettek egy kicsi betlehemet, és persze volt diós kalács, mákos kalács (nem bejgli), sőt, még disznót is vágtak, de az ünnepet leginkább csendben, imával, Jézus születésének a megünneplésével töltötték.
A szüleim már minden évben állítottak karácsonyfát, és volt a fa alatt szépen csomagolt ajándék, csillagszóró. Gyerekként sem értettem, hogy miért hoz a Jézuska ajándékot nekünk, mikor az ő születésnapját ünnepeljük, de hát gyerek voltam, örültem az új játékoknak, így hát nem firtattam. Azon mindenképp csodálkoztam, hogy a nagyszülők is partnerek ebben az ajándékozásban, de aztán ahogy nagyobb gyerek lettem, összeállt a kép. Olyan világot éltünk, amikor leáldozóban volt a vallásosság. Az embereket gyárakba terelték a földekről, műhelyekből, a vallás szerepét pedig az ideológia vette át. Az unokatestvéremék megkeresztelve sem voltak, ami nagy fájdalom volt az egyébként mélyen vallásos nagyszülőknek. Gondolom sok család élt hasonlóan. Az ajándékozás egyfajta válasz volt, egyfajta mentési kísérlet a nagyszülők generációjától, hiszen ha az ajándékot a Jézuska hozza, akkor a gyerekek várni fogják a Jézuskát, ezáltal megmarad az ünnep jelentősége.
Aztán lassan az én generációm is felnőtt. Úgy, hogy gyerekként az ajándékhozó Jézuskát várta. Megnyílt előttünk a világ, és csak ámultunk az amerikai filmekben látható világító háztetők láttán. Természetesen azonnal másolni kezdtük, a magunk módján, és a csatornavasra aggattunk mindenféle fénykábelt. Minél színesebb, minél jobban villog, annál jobb. De ami még fontosabb, legyen nagyobb, hosszabb, fényesebb mint a szomszédé (a nagy szeretet jegyében). Ajándékok terén is megpróbáltuk túllicitálni egymást, és már olyanokról is hallottam, akik hitelt vettek fel, hogy másoknak haszontalan ajándékokat vegyenek.
Mikor megnősültem, már hányingerem volt a karácsonytól. Nem a valódi karácsonytól, hanem attól amivé tettük.
A nők napokig sütnek, főznek, mintha ebben a 3 napban többet kellene a családnak ennie, lázasan megy a karácsonyfa és az ajándékok keresése, néha erőn felül, a családi pótlék is megérkezik még karácsony előtt, hogy azt is bátran el lehessen költeni, de nem baj, mert ha a ház úgy néz ki mint a leszállópálya, a fa alatt a szőnyeg egy havi fizetésből vásárolt vackokkal van tele, és mindenki betegre eszi magát, akkor minden rendben, megvan a szeretet. Majd az év többi napján veszekedünk, csak most béke legyen. Elegem lett ebből. Megtartottuk ugyan a karácsonyt, de kicsit sem élveztem. „Nincs karácsony Kevin nélkül”. A hideg rázott ki tőle, pedig a film jó, csak hát megint amivé tettük…
Aztán jöttek a gyerekek. Egy jó apuka pedig nem térhet ki a karácsony elől. Újra megfogalmazódott tehát a kérdés, mit jelent a karácsony?
A sokadik karácsonyunkon vagyunk túl a gyerekekkel.
Az ajándékozásnak ma sem vagyok híve, a gyereknek akkor kell valamit megvenni, amikor arra szükség van, ha van karácsony, ha nincs, de azért 1-2 hónappal előtte már kicsit jobban odafigyelek, mi lehet az, aminek örülnének, és azt megveszem. Van karácsonyfánk, együtt választjuk és vágjuk ki minden évben. Besegítenek a befaragásban is. A feleségem nagyon szereti a házat díszíteni, és bár én nem érzem át ennek a jelentőségét, segítek és akasztgatom a girlandokat a legkülönbözőbb helyekre, házon kívül és belül. A karácsonyi fényeket is felszerelem, azzal a kompromisszummal, hogy 24.-e előtt nem vagyok hajlandó felkapcsolni. A nagyszülők sütnek-főznek, az unokák is besegítenek, így aztán ez is inkább családi esemény lett mint munka. Mondhatni mindenki boldog. Nem csak úgy csinál, tényleg az. Én is az vagyok, és már tudom mit jelent a karácsony. Mindenkinek mást. A gyerekeknek az ajándékvárást, a feleségemnek a ház díszítését, a nagyszülőknek a kalácssütést. Nekem pedig látni a boldogságukat. Ezért lopózok az ajándékokkal, ezért lógok fél napot a létrán a fényfüzérrel, ezért csodálom meg a karácsonyfát és ettől olyan finom a mákos kalács.
Nem azért nem veszekszünk ezeken a napokon, mert a szeretet ünnepe, hanem mert együtt vagyunk, úgy, ahogy az év minden napján szeretnénk. Nem csak egy házban, hanem tényleg együtt.
Azt hiszem nekem ezt jelenti a karácsony.
„A karácsony nem emberi találmány. A karácsony Isten meglepetése.”
