Mindenki kívülről fújja már a témát, de most, hogy született valamiféle megállapodás, ismét felvetődik néhány kérdés.
A kiindulási pont, az EU költségvetése, de még inkább a helyreállítási csomag. Mi is ez a helyreállítási csomag? Ez tulajdonképpen egy hitel, amit nem egyes tagországok vesznek fel, hanem az EU, majd azt elosztja a tagállamok közt, valamilyen szisztéma alapján.
Nem kevés pénzről van szó, és azt az utolsó centig vissza kell fizetni. Hogy van-e rá szükség? Van. A koronavírus minden gazdaságban nagy visszaesést okozott, a tagországok közötti különbségek pedig abból is adódnak, hogy „ki miből él”. Ha például arra gondolunk, hogy egy éttermet bizonyára sokkal jobban érint ez a válság mint például egy internetszolgáltatót, akkor már meg is érthetjük, hogy miért vannak bajban azok az országok, akiknek bevételeinek a jelentős részét a turizmus adja. Szintén hozzájárul a tagországok közti különbséghez, a gazdaságuk általános egészségi állapota. Nem mindegy, hogy egy ország GDP-jének a 70 vagy 120 százalékát teszi ki az államadósság. Bármilyen hihetetlen, mi államadósság terén nem állunk rosszul. Mindenesetre azt leszögezhetjük, hogy vannak országok, akiknek nem csak jól jön ez a pénz, de égető szükségük van rá. Mivel ez egy közösen felvett hitel, a felelősség is közös, együtt kell majd visszafizetni. Mondhatjuk úgy is, hogy a tagországok gyakorlatilag kezességet vállalnak egymásért. Ami viszont nagyon fontos, hogy ez nem ingyen pénz.
Mindig meglepődöm, mikor olvasom, hogy vannak még olyanok, akik hisznek az ingyen pénzben.
„majd az állam fizeti…”
Nincs ilyen, az állam nem egy gazdag nagybácsi, az államnak nincs saját pénze, azt a pénzt az adófizetők fizetik be. Ugyan így nincs uniós pénz se!
„uniós pénzből készült”
Ahogy az állam pénze az adófizetők pénze, úgy az unió pénze a tagországok pénze.
Azt is mondják sokan, hogy mi csak potyázunk az EU pénzéből, mert a tagországok nem ugyanannyit fizetnek be. Ez így is van. Azt viszont elfelejtik hozzátenni, hogy azok, akik a több pénzt fizetik be, azok a bevételük jelentős részét közvetlenül vagy közvetve, de a kevesebbet befizető országokban termelik meg. Ha ez nem így lenne, bolondok lennének többet befizetni.
Ha például elképzelünk egy családot, ahol apa dolgozik, anya meg háztartást vezet és mellette 2-3 gyereket nevel, akkor kijelenthetjük, hogy apa a nettó befizető, anya meg potyázik. Tényleg így van? Vagy csak arról van szó, hogy anya feladja a saját bevételszerző tevékenységét, apa meg termeli a pénzt. Apa a „többlet befizetést” vállalja, anya meg azt, hogy bizonyos dolgokat, jogokat, mint például a munkába járás, átenged apának.
Aki tehát azt gondolja, hogy a jóságos állam, vagy a jóságos EU csak úgy pénzt osztogat, mi meg potyázunk, az egyszerűen nem látja át a rendszer működését. Szóval nem ingyen pénz, még akkor sem ha egy része vissza nem térítendő támogatás, hiszen az is annak a közös EU-nak a terméke, aminek a megtermelésében a „potyázó” országoknak ugyanolyan szerepe van, mint a befizetőknek.
A pénzt nem csak nekünk tagállamoknak, de az EU-nak is vissza kell fizetni. Teljesen logikus, hiszen az EU mi vagyunk. Az pedig, hogy ezt az egyébként óriási hitelt nem nekünk, hanem majd a gyerekeinknek kell visszafizetni, nem sokat javít a helyzeten, ugyanis fogalmunk sincs, hogy mikor a visszafizetés pillanata elérkezik, akkor a gyerekeink tagországai, a gyerekeink uniója éppen milyen gazdasági állapotban lesz. Nagy felelősség, pont akkora súlyú, mint amikor egy családfő úgy vesz fel hitelt egy vállalkozás beindítására, hogy annak a visszafizetéséről a gyerekeknek kell majd gondoskodni.
Miért megyünk bele? Elvileg szolidaritásból, mert azok az országok, ahol nagy szükség van a hitelre, piaci alapon csak sokkal kedvezőtlenebb feltételek mellett kapnának pénzt. Érthető, nagyobb a kockázat is. A kockázatot az csökkenti a hitelező szemszögéből, hogy minden tagország benne van.
Miért kell akkor mégis vétózni?
Nem annyira bonyolult ez a kérdés. Mindenki tudja, az EU a kifizetést jogállamisági feltételekhez tervezi kötni. Úgy őszintén! Tegye mindenki a szívére a kezét, és gondolkodjon el rajta, hogy az EU-t, (vagyis a tagországokat) valóban érdekli egy kicsit is a jogállamiság? Komolyan van ember, aki azt hiszi, majd az EU azzal fog foglalkozni, hogy van-e nálunk vagy máshol jogállam, vagy sérül-e? Érdekes módon, a múltheti francia események kapcsán senki nem hiányolta a jogállamiságot. A katalánok esetében szintén senki nem hiányolta.
A jogállamisági feltétel nem más, mint egy utólagos beavatkozás lehetőségének a beépítése. A teljes magyar ellenzék meg itt tapsikol, hogy hurrá, majd ha nem hívják be őket a köztévébe, akkor az Orbán jól nem kapja meg a pénzt, és nem tudja ellopni. Mikor ilyet olvasok, nyitott szájjal veszem a levegőt, de nem tudok megszólalni sem. A német kormányt érdekli, hogy ki az SZFE főnöke? Dehogy érdekli, csak az érdekli, hogy a német cégek nagy profittal zárjanak minden évet. Csak a pénz az ami számít, a többi csak rizsa, ahogy mondani szokás. Az is, hogy így akarják a migránsokat ránk erőltetni. Az EU-t a migránsok is teljesen hidegen hagyják. Olcsó munkaerő kellene, hogy legyen profit.
A jogállamiság tehát egy vészfék. Megegyezünk, hogy közösen felvesszük a hitelt, kitalálunk egy elosztási mechanizmust, amit mindenki elfogad, aztán ha majd valami változik, ha mégis máshova kellene a pénz, akkor majd bejelentjük, hogy itt vagy ott nincs jogállam, és már újra is lehet osztani az összegeket, egy olyan rendszerben, amelyiket előre nem fogadtak volna el közösen. A jogállamiság pedig a legjobb eszköz erre, hiszen nincs definiálva, mondhatni gumiszabály, ott, arra és annak kapcsán alkalmazható, ahol, amikor és arra amire csak szeretnénk.
Tegnap úgy tűnik eldőlt a kérdés. Ki győzött? Van aki szerint Orbán, de ellenzéki oldalon ennek az ellenkezőjét is hallottuk.
A helyzet az, hogy jelenlegi tudásunk szerint a jogállamiság mint feltétel megmaradt, de valószínűleg sosem lesz alkalmazva. Ha pedig mégis, akkor csak olyan ügyekkel kapcsolatban lehet alkalmazni, amik közvetlenül összefüggésben vannak a támogatásokkal. Erre viszont eddig is megvolt a lehetőség, szóval igazából nem változik semmi. Ebben az esetben pedig valóban Orbán győzött. Ráadásul üzenet értékű győzelem. Pár napja, a Politico az EU negyedik legbefolyásosabb emberének nevezte Orbánt. Azzal, hogy a jelenlegi eredményt elérte, csak tovább erősítette, bizonyította befolyását. A pénz pedig… az mindig jól jön, nekünk is, még ha hitel is, mert a vírus utáni gazdaság beindításához jól fog jönni, persze csak ha azt megfelelően használják fel. A déli országok pénzének pedig jelentős része, végül úgyis a nettó befizető országok gazdaságában landol.
A csibészkedés, hogy a pénz elosztását majd utólag módosítani lehessen, most nem jött össze. A pénz, a biztos pénz, az mindennél fontosabb. Jogállamiságról pedig soha nem is volt szó.
„Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a pénz az úr! „
