Bevallom, egy kicsit hatásvadász a cím, mert a bukás ugyan még messze, de már bizony a látótérben van.
Komoly feszültségek vannak az EU-n belül, de hogy ezek mozgatórugóját megértsük, elég messziről kell indulnunk.
A magyarság történetében aligha volt olyan időszak, amikor Nyugat-Európára ne úgy tekintett volna, mint a fejlett társadalomra. Olyan fejlett társadalomra, ahol az emberek jólétben élnek, virágzik az ipar, fejlett a tudomány, mindenki szabad és boldog. Ez többé-kevésbé így is volt, persze ott is volt napsütéses és árnyékos oldal, csak az árnyékos oldal képe kevésbé jutott el hozzánk. Mára viszont egyre inkább úgy tűnik, az árnyékos oldal van növekvő félben. Az Európai Egyesült Államok lesz az első olyan birodalom, ami jó eséllyel azelőtt szűnik meg, hogy létrejött volna.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért kell egy olyan birodalomról beszélnünk, ami még létre sem jött. Nos, a válasz egyszerű, azért, mert jelenleg is, Magyarországon is van olyan párt, amelyik az Európai Egyesült Államok elkötelezett híve, támogatója, és ebben Nyugat-Európában is jócskán van támogatója. De miért van erre szükség?
Nyugat-Európa a történelem során hatalmas gyarmati területekkel rendelkezett, és ezek a területek biztosították a jólétet a gyarmattartóknak. Különböző okokból, de szinte minden gyarmatukat elveszítették az évek során. Már a múlt században érezhető volt, hogy a gazdasági érdekek szövetséget kívánnak. Első körben ez a szövetség az ipar kiszolgálására, segítésére jött létre, majd egy komplex gazdasági szövetséggé alakult. Mára ott tartunk, hogy több helyen azt olvashatjuk, az EU egy gazdasági, politikai szövetség.
A mai EU tagállamai közül, a később csatlakozó keleti blokk országai, óriási lehetőséget láttak az unióhoz való csatlakozásban. Igazából nem is nagyon volt más lehetőség, a keleti szárny megbukott, a Közép-európai országok pedig üres zsebbel, lezüllesztett tönkrement iparral, kapitalista gazdasági tudás nélkül várták a másnapot. Az első kormányok tapasztalat és főként pénz híján, külső segítséget vettek igénybe a nyugati országoktól. Első, és legégetőbb feladat a pénzszerzés volt. Pénzt pedig a legkönnyebben és leggyorsabban, a privatizáció útján lehetett szerezni. Szépen lassan eladtunk mindent, amit lehetett, és mivel pénz csak nyugaton volt, így vagy úgy, de minden nyugati kézbe vándorolt. Az igazi pénzcsinálás az EU csatlakozást követően történt, hiszen az EU rengeteg pénzt folyósított a Közép-európai országokba, és mindenki azt gondolta, elérkezett a Kánaán, nyugati testvéreink pusztán emberszeretetből felkarolnak minket. Mint azt már megszokhattuk, nincs ingyen leves. Annak, hogy ahhoz a pénzhez hozzájussunk, meg volt az ára. Csak a legfontosabbakat kiemelve, a munkaerő szabad áramlása, a piacaink megnyitása és a kvótarendszer biztosította a nettó befizető államoknak a megtérülést. Mi pedig lelkesen asszisztáltunk hozzá, hiszen milyen jó lesz tripla pénzért külföldön dolgozni, vagy micsoda felüdülés lesz a nyugati autókat, fagyasztókat, tusfürdőket, stb. megvásárolni a boltokban.
Senki nem gondolt arra, hogy ha ez a fejlett nyugat minket segíteni, és felkarolni akar, akkor miért nem az ugyan lepusztult, de egyébként komoly lehetőségeket rejtő iparunkat támogatják? Mert nem ez volt a cél. Minden pénz, ami az EU-ból érkezik, címzett pénz. Tágan ugyan, de meg van címezve, hogy mire lehet elkölteni. Ez sem véletlen. Így lettek borsodi falvakban napelemes wifis buszmegállók, zsákfalukban körforgalmak, eldugott tereken szökőkutak, mintha már minden más rendben lenne. Ha érdeklődtünk, hogy egy olyan településen, ahol 80% a munkanélküliek aránya, miért nem munkahelyteremtésre koncentrálnak, azt a választ kaptuk, hogy „erre ad az EU pénzt”.
Most gondolom sokan rávágják, hogy de hát a nemzeti kormányok is részt vettek az elosztásban. Igen! Így van! Személyesen éltem meg a 2008 utáni években, hogy mennyi iskola és óvoda, önkormányzati épület, stb. újult meg. Mennyi pénz ment el közműépítésre, mint pl. a csatornázási munkák. Mind uniós forrásokból. Mi ezzel a baj? Ezek mind fontos és hasznos beruházások. Szükségesek. Valami azonban mégis érdekes.
Ha nekem, és a családomnak a teljes vagyona 10 000 Ft, a legközelebbi munkahely pedig 20 km, akkor nyilván nem a wc csempézésére fogom a pénzt költeni, hanem buszbérletre, hogy dolgozni tudjak járni, és abból a pénzből amit keresek majd veszek csempét.
Az EU csatlakozás nem ezt hozta el. A gyáraink többsége külföldi kézbe került, majd rövidesen bezárták, lebontották, berobbantották, hogy még egyszer esély se legyen kinyitni. Így szabadultunk meg többek között a cukorgyárainktól is. Ez persze kihatott a mezőgazdaságra is, és megszámlálhatatlan mennyiségű ember életére. Talán még emlékeznek néhányan arra is, amikor a szőlő kivágásáért is fizettek, és természetesen a kivágást követően már nem volt lehetőség az új telepítésre sem. Épültek ugyan gyárak, nyugati tulajdonú gyárak, amik kezdetben nagy mennyiségű munkaerőt tudtak alkalmazni, nagyon olcsón, és nagy állami kedvezmények nyújtása mellett.
Összességében elmondhatjuk, hogy a csatlakozásunkat követően nem csak megnyitottuk a piacainkat, de túlnyomó részét átengedtük, lemondtunk a gyártókapacitásunk jelentős részéről, nem aktuális beruházásokkal elvettük a forrásokat a valóban gazdaságélénkítő és valódi munkahelyeket teremtő programoktól, így főként a képzett munkaerőnk jelentős része is külföldre vándorolt.
Aki volt olyan türelmes, hogy idáig eljutott az olvasásban, az joggal kérdezheti, hogy mi köze ennek az egésznek az EU bukásához?
Az, hogy tudnunk kell, hogy miért tette ezt az EU. Ha megértjük, akkor az az aktuális kérdésekre is választ tud adni.
Nem azért mert gonosz. Az EU egy gazdasági szervezetként indult, és ma is az, csak a lehetőségük és az eszköztáruk változik. Mint mindig, most is a pénz van a középpontban. Ne felejtsük el, hogy mi is a pénz miatt csatlakoztunk, szó sem volt itt semmiféle európai értékekről, egyszerűen csak elképzeltük magunkat Brinkmann professzorként, és tetszett.
Szóval miért?
Azzal kezdtem, hogy a nyugat számunkra mindig a fejlett társadalmat jelentette. Ez így is volt. A nyugat folyamatosan évtizedekkel járt előttünk, és ez természetesen most is igaz. De a fejlettség, az előttünk járás nem csak a pozitív dolgokra igaz, hanem a hibákra is! Sok esetben, ha a mai magunkat nézzük, akkor láthatjuk a korábbi nyugatot.
Az európai jólét, nem a földrajzi elhelyezkedésből ered, az ahhoz szükséges javakat valakinek meg kell termelnie. A gyarmattartás idejében ez nem volt nehéz, a mai korban viszont egy sokkal cizelláltabb rendszerre van szükség, és ez az EU.
Az alapelv, legalábbis amit nekünk el kellene hinnünk, az nagyon egyszerű, mindenki beadja a pénzt a közösbe, majd aztán az arra alkalmas szervek eldöntik, hogy kinek mennyi, és mire jár vissza. Érdekes, hogy valamikor a magyar TSZ rendszer is erre az elvre épült, hogy a kevésbé jó termést produkáló szövetkezeteket, majd a többi szövetkezet kisegíti. Az eredményt ugyan ismerjük, de még így is egy számunkra előnyös rendszernek tűnik.
Mindenki tudja, hogy az államnak nincs pénze. Az a pénz, az állampolgárok pénze. Képzeljünk el egy vállalkozót, ahol történetesen legyen mindenki becsületes adózó. Van a vállalkozó, aki megszerzi a munkát, biztosítja az anyagot és a szerszámokat. Van 8 dolgozója. A 8 dolgozó fizet összesen 8 egység adót. A vállalkozó, mivel ő kockáztatja a vagyonát, és mondjuk nagyobb hozzáadott értékkel vesz részt a cégben mint valamelyik embere, a dupláját keresi mint az emberei. Megérdemli? Meg. Értelem szerűen, az adója is 2 egységnyi lesz. De így is marad a cégben pénz, ez a profit. Ez után is adót kell fizetni. Kié ez a pénz? A vállalkozóé. A vállalkozó így a profit után újabb 10 egységnyi adót fizet be. A vállalkozó tehát összesen 12 míg az emberek fejenként 1 egységnyi adót fizetnek be. De ki termelte meg a 10 adóegységnyi profitot? A nyolc ember fejenként 1 adóegységnyit, a vállalkozó pedig 2 adóegységnyit. Így van ez az EU-ban is, a nettó befizetők bevételeinek egy jelentős része azokban az országokban termelődik, ahová látszólag több pénz érkezik támogatás formájában.
A kérdés viszont még mindig az, hogy ettől még miért bukik meg az EU?
Említettem, hogy ha a mai magunkat nézzük, akkor a korábbi nyugatot láthatjuk. Magyarország is, komoly demográfiai problémákkal küzd. Fogyunk. Egyre kevesebb aktív dolgozó jut ugyanannyi eltartottra. Ez a folyamat nagyon nehezen állítható meg, és még nehezebb visszafordítani. Tovább rontják a helyzetünket, a külföldre költöző fiataljaink is, hiszen ők pont az aktív idejükhöz érve hagyják el az országot, jó eséllyel sem ők, sem a gyerekeik nem fognak adófizetéssel hozzájárulni az előző magyar generáció életterének biztosításához. A nyugat természetesen ebben is előttünk jár. Ők évtizedek óta küzdenek azzal a létszámcsökkenésből adódó problémával, amivel mi csak most ismerkedünk. Annak ellenére is, hogy az elmúlt 1-2 évtizedben, a Közép-európai országok nagyon nagy számú fiatal, szakképzett munkaerőt engedtek át hozzájuk. Ehhez az elvándorláshoz persze nagyban hozzájárultak a fentebb leírtak, nem véletlenül kellett a keleti fizetéseket alacsonyan tartani, nem véletlenül kellett a termelőkapacitást csökkenteni. A jólét fenntartásához kellett a piac, a kapacitás, és az ember is.
Jó, de még mindig nem tudjuk, hogyan bukik ebbe bele az EU!
A helyzet pedig egyszerű. Kimerültünk. Nincs tovább mit eladnunk, nincs több elengedhető emberünk. Kifogytunk. Mintha elvették volna egy gyerek perselyét, ami most kifogyott. Olyan fácánnevelde lettünk, ahol nincs nap mint nap annyi tojás, amiből annyi fácán kelne ki, hogy nekik is jusson. A kukorica pedig fogyóban.
Erről szól minden. A jogállamisági vita is. Ne gondolja senki, hogy az EU-ban bárkit is foglalkoztat a jogállamiság. Legalábbis a katalánok ügye, az, hogy Spanyolországban ténylegesen vannak politikai fogvatartottak, senkit nem érdekel az EU-ban, csak a CEU meg az INDEX. No meg persze a lengyelek. Az is tévhit, hogy kormányokat akarnak megleckéztetni.
Ne legyünk naivak, minden a pénzről szól. Valahogyan meg kell találni azt az elvet, ami szerint el lehet valahonnan pénzt vonni. Nagyon vigyázni kell viszont, hogy ez az elv, csak azokra legyen alkalmazható, akikre éppen akarjuk. Tehát az a legjobb, ha ezeket nem definiáljuk pontosan, és akkor nem kell minden esetben alkalmazni. Természetesen, első körben már valóban azok az országok kerülnek sorra, akik számunkra kellemetlenek, illetve nem akarnak asszisztálni ehhez. Ezzel, és a gigahitellel még egy ideig fenntartható a jólét. A jövőt nézve pedig… mi kifogytunk, keletebbre már nem nagyon lehet terjeszkedni, így hát majd a bevándorlók, és azok leszármazottai betermelik a pénzt, és eltartják a nyugati nyugdíjasokat.
Na ez az, ami nem fog megtörténni, ellenben hatalmas társadalmi feszültségek generálódnak, a pénz pedig tovább fogy, a hitel is, egyre több helyről kell forrásokat elvonni, hogy a magnak maradjon, ez újabb feszültségeket kelt a tagállamok között, aztán el kell kezdeni visszafizetni a felvett és eltapsolt hitelt, és nagyjából itt érkezik el a villany lekapcsolásának az ideje.
Egyetlen megoldási lehetőség, a birodalom, az Európai Egyesült Államok létrehozása, ahol tagállami kormányok nélkül lehet pénzt osztani, embereket szelektálni. Ennek viszont főként Közép-Európában olyan nagy az elutasítottsága, hogy egész egyszerűen lehetetlen lesz végigvinni. Szerencsére, mert nagy valószínűséggel mi egy ilyen birodalomban a jobbágy szerepét kapnánk, marad tehát a vergődés, majd végül bukás.
Hogy elkerülhető-e? Talán, de sosem tartottunk még abba az irányba. Nem Orbán, és nem is a liberálisok verik szét az EU-t. A bukás az eddigi folyamat része. Ahhoz, hogy elkerüljük, a teljes folyamatot kellene megfordítani, arra pedig igen csekély esély mutatkozik.
