Apának könnyű, reggel felkel, elmegy dolgozni. Nem neki kell ébreszteni a gyerekeket, nem neki kell megharcolni az álommanókkal, nem neki kell kiimádkozni a lurkókat az ágyból. Nem ő keresi elő a ruhát, nem neki mondják, hogy „anya ez szorít, ez szúr, ez nem tetszik”. Nem ő takarítja le a fogkrémet a mosdókagylóról, nem ő csomagolja a reggelit, amit aztán másnap nem ő szed ki a gyerekek táskájából ugyanúgy ahogy be lett téve. Nem apa rohan a gyerekekkel, hogy időben a suliba érjenek, és nem apa marad otthon akkor sem, ha valamelyikük megbetegszik. Nem ő fogja apróra törni, lekvárba keverni a lázcsillapítót, nem ő fogja a lázukat mérni. Apa szülői értekezletre sem jár, nem izgul végig, hogy jaj, csak az ő gyerekeire ne mondjanak semmi rosszat, nem ő díszíti a termet ballagáskor, és a virágot sem neki kell vennie. Apa nem jár bevásárolni, nem jár boltról boltra, hogy mindenkinek mindent megvegyen, nem ő agyal azon hogy mi legyen az ebéd vagy a vacsora. Nem kell neki port törölni, nem kell neki rendet rakni a rosszcsontok után. Apa nem mos, nem válogatja a szennyest, nem tereget és nem is hajtogat össze. Nem ő rakja katonás sorokba a tiszta ruhákat a szekrénybe, és nem ő rohan kora délután ismét az iskolához, hogy hazavigye a gyerekeket. Nem jár fociedzésre, nem megy szerepet próbálni a művészeti szemlére. Nem apa segít leckét írni, nem ő kérdezi fel a verset, és nem apának kell napi félórát hallgatni, hogy egy másik gyerek mit kapott a hétvégén szülinapjára. Apa nem rajzol repülőt, nem is hajtogat, és nem ücsörög a trambulin mellett, hogy a gyerekek betartsák az egy ugrik, másik nézi szabályt. Apa nem terít meg, nem melegíti meg a vacsorát, csak hazajön, leül, egy fél mosollyal megsimogatja a gyerekek fejét, megkérdezi mi volt a suliban, aztán megeszi a vacsorát. Kicsit kimegy az udvarra, sétál egyet, szétnéz mintha valami változást keresne.
Nem. Apa nem változást keres, hanem azt, ami nem változott. A gyerekek utánamennek, elmesélik mit csinált a macska délután, mit mondott a boltos bácsi, és milyen hangos volt az az autó amit hazafelé láttak. Apának szinte bármit lehet mondani, ő leginkább csak mosolyog. Apa nem veszekedik, apa azzal is beéri, ha azt mondják neki, hogy kész van a lecke. Nem kell megmutatni. Ha a gyerekek elpanaszolják, hogy anya nem vett meg valamit a boltban, apa másnap azzal jön haza. Anya persze ezért mérges rá, mert így nem lehet gyereket nevelni, meg kell tanulniuk, hogy nem lehet mindent, de apa ilyenkor is csak legyint. Apát nem érdekli a pénz. Bárki kér tőle, apának mindig van pénze. Ez kicsit furcsa, mert amikor anya azt mondja apának, igazán vehetnél már magadnak egy másik kabátot, apa mindig elintézi annyival, hogy jó ez még. Nem sokat vásárol magára. Italra többet költ, mert tavasztól őszig, minden este megiszik egy sört vacsora után. Kicsit válogatós, mert nem mindegy neki az sem, hogy milyen sör az. Ha ősszel bejön a hűvös idő, akkor már nem iszik sört. Télen néha vesz bort, de abból sem bármelyiket. Nyáron a fa alatt a sörrel, télen a konyhaasztal mellett a borral ücsörög 10-15 percet, és közben anyát hallgatja. Hallgatja, hogy milyen jó neki, mert ő reggel elmegy, és csak este jön haza. Néha kortyol a pohárból, majd felkel, odamegy anyához, átöleli, megsimogatja anya hátát, majd ad egy puszit neki.
Béke van. A gyerekek is megnyugszanak. Betelepednek mind az ágyra, anya az egyik oldalon, apa a másikon, a gyerekek középen. Tévéznek. Apa kicsit lelóg az ágyról, de nem szól. Nem szól, mert akkor valaki felkel, és átmegy a másik szobába. Mindenki a tévét nézi, kivéve apát. Ő a családot nézi, és arra gondol, bár örökké tartana ez a pillanat. Néha rászólnak: Apa! Nézd a tévét! Apa ilyenkor azt szokta mondani, hogy ő nem szereti ezt a műsort, meg egyébként is fáradt a szeme. Gyorsan eltelik ez a félóra. Alvás idő. Megint anya a mumus, apa első szóra beleegyezik, hogy még 5 percet maradhat mindenki. Aztán még 5 perc. Anya ilyenkor már mérges, és mivel apa is cinkos, ráförmed: nem neked kell őket reggel kiszedni az ágyból! Ekkor apa odasúgja a gyerekeknek, hogy menjetek, mert holnap suli. Kap egy nagy ölelést, megszámlálhatatlan puszit, aztán integetés. A gyerekek elindulnak a szobájukba. Összehúzott szemöldökkel néznek anyára, amíg kiérnek a szobából, mert anya miatt kell aludni, apa még hagyta volna.
Apának könnyű. Ő reggel felkel, és elmegy dolgozni. Aztán hipp-hopp 4:10. Apa telefonja ébreszt. Apa felkel, óvatosan kilopózik a fürdőbe, hogy senkit ne ébresszen fel, aztán összekészül és elmegy. Innentől senki nem tudja apa mit csinál. Biztos elviccelődik a többiekkel. Apának könnyű. Csak néha nehéz neki egy kicsit. Olyankor, amikor arra gondol, bár ő is csinálhatná a reggelit, bár ő vihetné a gyerekeket a suliba, foci edzésre, bárcsak rajzolhatna repülőt, vagy legalább hajtogathatna, bárcsak ott lehetne a lázas gyerek mellett, hogy tudja minden rendben van. Bárcsak elmehetne a szülői értekezletre, ahol a büszkeségtől dagadó mellel hallgatná végig, milyen jó tanuló, vagy milyen gézengúz az ő gyereke. Még a szennyest is képes lenne szétválogatni, csak egy percre otthon lehetne. De szerencsére apának könnyű. Ritkán gondol ezekre. Napi 3-4 alkalomtól többször még sosem jutott eszébe.
