Az iskolásokat sem kíméli a koronavírus, vagy inkább a járvánnyal járó intézkedések sora. Holnaptól kötelező lesz a lázmérés az iskolákban, így egy újabb elemmel gazdagodik a gyermekek számára egyébként is furcsa, szokatlan év. Vajon mennyire hatásosak ezek az intézkedések, hogyan élik meg a gyerekek és a szülők ezt az évet?
Tavasszal, a járvány első hulláma okán, viszonylag gyorsan jött az online oktatás, a legtöbb tanárnak, szülőnek, gyereknek nem volt lehetősége felkészülni rá. Sok szülő kényszerült kimaradni a munkából, hogy megoldhassa a gyerekek felügyeletét, ami jelentősen megterhelte a családi költségvetéseket, a gyerekek és a tanárok jelentős része pedig napokig elképzelni sem tudta, hogy hogyan folytatódik az év.
A szülőkkel folytatott beszélgetéseink során kiderült, nagyon eltértek az iskolák, de sok esetben még az iskolán belül a tanárok módszerei is az online oktatásra. Voltak akik videókat készítettek, de olyan tanár is akadt, aki hét elején elküldött 2 fejezet címet a tankönyvből, majd a hétvégére várta a kidolgozott változatot vissza.
Számomra, már akkor is érthetetlen volt, hogy ha azért zárták be az iskolákat, mert a gyerekek találkozása nagyon felgyorsította volna a vírus terjedését, a tanárok pedig megkapták a fizetésüket, miért nem történt videós oktatás? A tanár adott, a tanterem adott, a technológia szintén, hiszen minden iskolában van már internet és számítógép. 1-2 óra alatt minimális költséggel lehetett volna beállítani pár kamerát, és a gyerekek a megszokott embertől, a megszokott módszerrel tanulhattak volna tovább. A tv-ben próbálkoztak órák közvetítésével, de nem emlékszem, hogy lett volna 8 olyan akár youtube csatorna az országban, ahol az általános iskolások tananyagát közvetítették volna, a megszokott időrendben. Persze, 2 különböző iskolában, biztosan máshol tartottak a tananyagban az azonos korú gyerekek, de még így is sokkal magasabb szintű lett volna az oktatás. Persze hallottunk olyan tanárokról is, akik maguk erejéből, saját szakállukra vették igénybe az internetet nyújtotta lehetőségeket, és élő videohívásban próbálták a tudást átadni, otthonról. Egy egységes rendszer, viszont lényegesen jobb lett volna.
Elkezdődött az új tanév. Normális keretek közt. Állítólag. A valóság viszont az, hogy a normálistól bizony igen messze vagyunk. A gyerekekkel előbb a közösségi terekben, később sok helyen már az osztálytermekben is hordatják a maszkot. Egy gyerekkori képet látok ilyenkor magam előtt, mikor iskolások voltunk, és a tanár látta, hogy csak bóbiskolunk, kinyitotta az ablakot, hogy cserélődjön az elhasznált levegő. Ne csodálkozzunk tehát azon, ha a gyerekek figyelme nem 100% a maszk viselete közben. Aztán sokan számoltak be arról, hogy ha a gyerek tüsszög, köhög, vagy csak az orra folyik, már nem mehet iskolába. Persze, az elővigyázatosság fontos, mindenesetre nehéz elfogadni, hogy március óta, ezt sikerült a legjobb megoldásnak találni. Arról már nem is beszélve, hogy orrfolyással nem, de igazoltan fertőzött szülők gyermekei, különösebb probléma nélkül járhatnak az iskolába.
Természetesen értem, hogy a normális élethez szeretnénk visszatérni az iskolákban is, és a középiskolákba járó szinte felnőtt tanulókról okkal feltételezhetjük, hogy be tudják tartani a járványügyi előírásokat, de hogyan várjuk el ezt 6-10 éves gyerekektől?
Vírus szempontjából normálisnak nevezhető években is, a gyerekek az iskola megkezdésével, gyakorlatilag kézről kézre adják a különböző vírusokat, baktériumokat, és nem ritka a kimelegedés utáni levetkőzésből adódó megfázás sem. Ha viszont a gyerek nem tud iskolába járni, mert nem engedik, azért mert a tünetei alapján akár koronavírus fertőzött is lehet, akkor nincs más választása. Marad otthon, oktatás nélkül. A hiányzások száma pedig nő. Mi fog történni, ha egy náthára hajlamos gyereknek év végére annyi hiányzása jön össze, hogy évet kell ismételnie?
Kormány, ellenzéki szakpolitikusok, tanárok, szülők töltötték el úgy a nyári szünetet, hogy nem készültek fel az iskolakezdésre.
Nagy feladat lett volna 3 hónap alatt kiépíteni egy rendszert, amiben azok a gyerekek, akik otthon kényszerülnek maradni, ugyanúgy hozzájuthattak volna az oktatáshoz, mit akik az iskolába járnak? Nagy költség lett volna a termekbe egy-egy webkamerát beszerezi? Nagy feladat lett volna videósorozatot gyártani legalább az általános iskolás korosztálynak a tananyagból? Az SZFE hallgatói esetleg nem tudtak volna szerepet vállalni egy ilyen projektben, ha már úgyis ráértek? A munka nélkül maradt művészek? Nem lehetett volna megoldani, hogy azok a családok, amelyekben nem jelent problémát a gyerek felügyelete, azok választhassák az (jól megtervezett és előkészített) online oktatást az új tanévben is? Jobb őket kísérleti egérként összezárni, majd várni, hogy majdcsak lesz valahogy?
