Azok, akik kertes házban élnek, és nem szakítottak még végérvényesen a hagyományokkal, bizonyára nehezen fogják viselni a januárban életbelépő törvényt, melynek értelmében tilos a kerti hulladékok nyílttéri égetése. A törvény nem új, viszont az 1995-ös törvény lehetőséget biztosított az önkormányzatoknak, hogy rendeletekben szabályozzák a kerti tüzeléseket. Legtöbb helyen heti 2 nap engedélyezték a tüzelést. A törvény lényegében most sem változott, csupán kikerült belőle az a rész, amely lehetővé tette a helyi szintű megengedő rendeletek létrehozását.
Miért probléma a tüzelés?
Aki vidéken él, annak nem kell bemutatni, hogyan néz ki a település egy tüzelőnap alkalmával. Főként párás őszi napokon, a füst rátelepszik a házakra, udvarokra, kertekre. Meglehetősen kellemetlen tud lenni, de érdemes megvizsgálni miért van ez.
Az idősebbek még biztosan emlékeznek rá, hogy mikor eljött az ősz, az emberek nekiálltak a kertek takarításának. Akkoriban még elvétve volt kert amit ne műveltek volna, és a háztáji állattartás ellátására, gyakori kerti növény volt a kukorica, aminek a szárát rendszerint kazlakba rakva eltüzelték. Ugyanígy szabadultak meg a különböző növényi maradványoktól, és a falevelektől is. Aratás után a tarlót, és gyakran a legelőt, patakparti nádasokat is leégették. Mindezek ellenére mégsem fulladtak bele a füstbe, mégsem pusztult ki a vadállomány, és a ruhákat is meg tudták szárítani anélkül, hogy füstösek legyenek. Hogyan oldották meg ezt, ami a mai embernek nem sikerül? A válasz egyszerű, józan paraszti ésszel. Nem felülről érkező, átgondolatlan szabályok alapján döntötték el, hogy mit és mikor tüzeljenek el, hanem a tapasztalatukra hagyatkozva, a közösséggel egyeztetve, a lehető legkisebb kártétellel végezték a munkáikat. Alapszabály volt, hogy csak szárazat tüzeltek a kertben. Ha a tüzelendő anyag nem volt száraz, kiterítették és vártak amíg megszárad. Ennek eredményeként, gyakorlatilag füst nélkül, nagyon rövid idő alatt sikerült megszabadulniuk a hulladéktól. Másik fontos szabály volt, hogy mikor az ember kiment a kertbe, mielőtt meggyújtotta volna a kupacokat, szétnézett, megnézte van-e a szomszédokban kiterített ruha, van-e légmozgás, és ha igen, milyen irányú. Ezt a kialakult rendet borította fel az első szabályozás, amikor tüzelőnapokat jelöltek ki.
A legtöbb településen a tüzelőnapok közül az egyik egy hétköznapra, a másik pedig szombatra esett. A napszakot is meghatározták, jellemzően 8:00-16:00-ig. A hétköznapokon dolgozóknak a szombati nap maradt. Így viszont nem maradt idejük arra, hogy tüzelés előtt kiterítsék egy kicsit száradni a hulladékot, ebből automatikusan következett, hogy a tüzelés már komoly füstképződéssel járt. Tovább rontotta a helyzetet, hogy az emberekben kialakult egyfajta nyomás, ha tüzelő nap volt, meg kellett gyújtani amit csak lehetett, mert jövőhétre megázik, stb. Erre jön most a teljes tiltás.
De miért fontos a tüzelés?
A tüzelés ellen leginkább azok tiltakoznak, akik nem igazán művelik a kertjüket, hiszen ha művelnék, akkor ők is ismernék a tüzelés jelentőségét. A kiindulási pont az az, hogy a kertben, házkörül, keletkezik zöldhulladék, amivel valamit kezdeni kell. A tüzelést ellenzők ilyenkor kapásból rávágják, hogy komposztálni kell. Igen, kell, de nem mindent. Beteg növényt a komposztba tenni legalább olyan butaság, mint beteg gyümölcsöt a pálinka cefréjbe. Az egynyári növények többsége hordoz olyan gombás betegségeket, amik nem pusztulnak el a komposztálás során. Azok, akik a 4. emeletről vagy egy hivatalból kertészkednek, azt állítják, a komposzt a bomlás során akkora hőt termel, ami elpusztítja a kórokozókat, kártevőket. Nos, ezek az emberek valószínűleg sosem láttak háztáji komposztot, mert akkor tudnák, hogy igen sok élőlény lakik a komposztban. A gombás betegségek többségében, a szakkönyvek is a tűz általi megsemmisítést javasolják. A gombás betegségeken kívül a baktériumokkal fertőzött növényi részek is komoly fenyegetést jelentenek a következő évre nézve, és akkor még nem is beszéltünk a rovarkártevőkről, amik pont az avarban, komposztban találnak menedéket a téli hideg elől.
Megoldás lehetne a zöldhulladék elszállítása, de ez sem az, hiszen a mennyiség elve limitált, ráadásul teherautóval szállítani sem épp környezetbarát, nem is beszélve a költségekről, hiszen egyetlen olyan zsák amibe bele szabad tenni a hulladékot, 250-300 Ft körül kapható. Egy háztartásnak pedig egy ősz alkalmával igen sok darabra van szüksége.
Most ősz van, talán a dióval lehet a problémát a legkönnyebben szemléltetni. Néhány éve nálunk is megjelent egy kártevő, a dióburok-fúrólégy. A nőstények a megtermékenyítést követően tojásaikat a zöld dióburokba fúrják, innen is kapták a nevüket. A lárvafejlődésnek három szakasza van. Az időjárástól függően 4-5 hét alatt fejlődnek ki a nyüvek, amik aztán a megfeketedett dióval együtt lepottyannak, majd a diót elhagyva a talajban keresnek maguknak téli menedéket. Ez nem pár szem diót érint, hanem a fa komplett termését. A befeketedett diók törése, pucolása nagyon nehézkes, a termés kisebb, és nagyon kevés használható belőle. A dióburok-fúrólégytől könnyen meg lehetne szabadulni, ha mindenki időben összeszedné, és eltüzelné a diófa alá hulló levelet, és a fertőzött terméseket. Ez az, amit jövőre már lehetetlen lesz elvégezni, vegyszeres védekezésre pedig nincs egy kertben lehetőség, tekintve, hogy pont akkor lenne esedékes, amikor a legtöbb egyéb zöldség szedés érett.
Jól látható tehát, hogy milyen fontos szerepe lenne a tüzelésnek. A tilalomnak köszönhetően viszont még inkább csökkenni fog a háztáji termelők száma, és egyre nagyobb számban leszünk rászorulva az ipari körülmények között, vegyszerek használata mellett termesztett zöldségekre/gyümölcsökre. Kicsit balul sül el megint a szabályozás, kivéve ha eleve ez volt a cél.
