Rengeteg sérelem halmozódott fel az emberekben az elmúlt évtizedekben.
A mai harminc évesekben is. De nem csak bennük. Elvileg egy konszolidált, jóléti világban nőttek fel. Mert ez azért itt az. Van jobb is, nem mondta senki, hogy nincs, de rosszabb sokszáz, sőt, ezer.
Nem tom.
Hagyjuk! Az én generációm másképp nőtt fel.
Nekem már 1956-ban volt törzshelyem.
Nem vicc.
Akkor még a sihta reggel 6-kor indult a Soroksári úti gyárakban. Már csak azért is, mert voltak ott gyárak.
Tesóim mentek oviba-bölcsibe a muttival, engem a fater ötkor kirakott az utcára, ő is ment melózni hatra.
Volt reggeles napközi ám, fél hattól.
Nyáron még csak-csak, ki lehetett menni az Ernő grundra verekedni, meg csibészkedni, de télen cudar világ volt.
A Telepi utcai suli öt percre volt, a napközi is uncsi volt reggel, meg amúgy is iskolakerülő is voltam, hát lerongyoltam a Ferenc térre.
Ott volt egy kocsma, ami ötkor nyitott.
Ott már piszokul fáztam, bementem a kocsmába.
Többnyire a malomban melózó zsákolók, barátságos teherhordók, rablók, betörők, Ipar utcai melósok, és hasonló tisztes emberek dobták be reggel a pár felesüket, többnyire kevertet, vagy törkölyt.
No, mondja az egyik nagydarab a pult mellől:
– Szomjas vagy?
– Igen?
Felkapott, felültetett a bádogpultra, kaptam egy csatos üveg bambit. (á: 1,10).
– Mesélj valamit! – szólt.
– A Cinege cipője jó lesz? – kérdeztem.
– Jó! – és ledobta a fél kevertet, és kért még egy másikat.
Elmondtam a verset, és megkérdeztem:
– Az Egri Csillagokat is mesélhetem? – ugyanis mire iskolába mentem, elolvastam már, vagy tán inkább szeptemberben, nem tudom.
– Meséld!
Közben odagyűlt jó pár cimborája, ki jött, ki ment, én meséltem.
Fél nyolckor a csapos szólt:
– Kölök, iszkolj, iskola.
Mentem.
Utána minden nap bementem a kocsmába, reggel negyed hatkor mesélni, fél nyolckor a csapos szólt, hogy “iszkolj”!
A Tűzoltó utcai garázs szétlövése, és a balhé után, az első sulinap ott kezdtem.
Ott volt a törzsközönség, a kevert mellett.
Fel a pultra, bambi, mese.
Tavasszal összeverekedtem egy nagyobb gyerekkel, alaposan helybenhagyott.
Késtem reggel, és jól össze voltam püfölve.
Bambi, mese, iszkolj, de a végén szólt a teherhordó:
– Holnap nem mesélsz, holnap tanulsz!
OK. Mentem másnap.
Azt mondja: Megvertek tegnap, gyenge vagy. Tanuld meg megvédeni magad. Azzal odaadott egy bicikliláncot. Én néztem, ő mondta: most tanulunk!
És megtanított a biciklilánccal verekedni. Pontosabban szólva ütni. Mert csak egyet kellett, és fültől szájig hasadt a nyoma.
Mikor már tökéletesen ment, a másik azt mondta: (Akkor már a Rab Ember Fiait meséltem): A szép mesédért megtanítalak a kasszából pénzt kilopni.
A csapos is segített.
Első osztályos korom végére tudtam biciklilánccal bunyózni, kocsmában a kasszából pénzt lopni, közértből bármit ellopni, ami nem volt leláncolva, Bambisüveget foggal kinyitni, és voltak megbízható barátaim.
Igazi törzshelyem volt.
Egyszer iskolakerülés közben megfáztam, tüdőgyulladást kaptam. A felgyógyulás után kapott intőt meg az ellenörzővel együtt elégettem. Akkor kijöttek apámhoz – anyu a kórházban volt, beteg volt – apu meg mondta nekik, hogy mi is a baj? Olvasni tudok, számolni tudok, írni tudok, verseket tudok, a többi gyerek meg még a betűket sem tudja kisilabizálni.
Ő ugyan nem tud minden percben a nyomomban lenni, hagyják őt békén, ne is üzengessenek, törődjenek ők velem, az ő dolguk.
A tanítónénim gondolt egyet, és azt mondta, hogy ha reggel fél hatra bemegyek a napközibe, és délután ötig ott vagyok, ha kész a leckém, mindig kapok könyvet olvasni. Meséskönyvet, meg mást is. Onnantól kezdve negyed hatkor ott toporogtam már a suli előtt, ha esett, ha fújt.
Akkor még minden év végén nyilvános vizsga volt, és a vizsgajegy számított a bizonyítványban. Háromszor szóltak rám a vizsgán, hogy szótagolva olvassak, ne folyékonyan. Akkor az elsősök még szótagolva kellett, hogy olvassanak. Feldühödtem, becsuktam az iskolai olvasó könyvet, elővettem a padból Móra Ferenc Aranykoporsó című könyvét, felütöttem találomra, és Quintipourról meséltem.
Szegény anyám majd elsüllyedt szégyenében, de azért büszke is volt.
A vizsga után a folyosón azonnal nekiestem a Gelencsérnek, és összevertem, mert röhögött, amikor én a keresztények kivégzéséről olvastam.
Hát én ilyen voltam hat évesen, és ilyen volt az a világ, amiben én hat évesen éltem. Boldogan, nyafogás nélkül!
