Pártszimpátiától függetlenül, talán mind egyetértünk abban, hogy bármilyen közösségnek, így egy országnak is fontos, hogy legyen közös nevező. Legyenek olyan kérdések, amikhez nagy tömegekben hasonlóan állunk. Hívhatjuk ezt nemzeti minimumnak is.
Talán az embereknél nem is lenne nehéz elérni, hogy legalább a főbb kérdésekben egyetértés legyen, de ahhoz, hogy a politikai pártok is valamilyen nemzeti minimumban megegyezzenek, gyökeres változásokra lenne szükség. Jelenleg ugyanis fordítva működik a képviselet, sokkal inkább a pártok határozzák meg, hogy mit gondoljanak az emberek, mint hogy az emberek határoznák meg, mit képviseljenek a pártok. Ebben jelentős szerepe van a médiának is. Újabb probléma, hogy a média, mielőtt jelentős politikai befolyásoló szerepet kapott volna, már komoly változásokon ment keresztül. Lassan eltűnt az elfogulatlan hírközlés, a tudósítás, helyette a szenzációhajhász hírek, a politikai bulvár, a tényfeltárásnak álcázott lejáratás került a középpontba. Nem véletlenül, ez generálja a kattintásszámot, ez fizet jól. A médiának tehát elemi érdeke a botrány, de botrányból is szelektálni kell, legjobb, ha csak az egyik oldal botrányait jelenítjük meg, akkor majd a másik oldal szurkolói mind minket olvasnak.
Alapjába véve nem is lenne ez olyan szörnyűséges, ha ezek a médiumok megfelelő arányban tudnának csak érvényesülni. Az olvasó szemszögéből ez is csak a tájékozódás része lenne. A probléma viszont ott van, hogy mára nem csak a része, hanem szinte kizárólagos formája a tájékozódásnak. Az emberek véleménye pedig tökéletesen alkalmazkodik az általuk olvasott médiákhoz. A botrány olyan fontos szerepet kapott, hogy a legtöbb ember mikor politikai hovatartozásáról dönt, már nem valami vagy valaki mellett, hanem valami vagy valaki ellen határozza meg magát. Innen egyenes út megállapítani, hogy minden amit a másik mond, az rossz. Akkor is rossz, ha mielőtt az a valaki kimondta volna, még én is azt gondoltam volna.
Azt gondolom, jól látható, hogy a jelenlegi térben szinte lehetetlen nemzeti konszenzust várni.
A kormányoldal fújja a magáét, legalább 8-10 olyan témát tud hatékonyan kommunikálni, ami garantálja a szavazóbázisát. Az ellenzék pedig ettől jóval kevesebb, és sokkal tágabb témát próbál megjeleníteni, és ennek is jelentős része a kormány bírálata (minden körülmények között). A kormánynak nem szükséges senkit meggyőznie, bőven elég ha megőrzi saját szavazóbázisát, tehát elsősorban az ellenzéknek lenne érdemes pár dolgot átgondolni.
Példa:
Sokat hallottuk, hogy a kormány a migrációt a saját hatalmának megszilárdítására használja. Nagy valószínűséggel ebben igaza van az ellenzéknek, a kormány meglátta a lehetőséget abban, hogy az emberek többsége nem szeretne migránsokat. Tegyük hozzá, ez a dolga, hogy az őket megválasztókat képviselve hozzanak döntéseket. Mit reagált erre az ellenzék? Gyurcsányék még az elején a saját házukba fogadtak be migránsokat (igaz hogy csak néhány fénykép erejéig) a többiek pedig azt hangoztatták, hogy a migráció egy álprobléma. Ők nem hallották meg az embereket, sőt, csak azért, hogy a „másik oldal” szerepét még hitelesebben alakítsák, gyökeresen az ellenkezőjét tették, tagadták még a migráció tényét is. Ezek után hiába próbálkoznak bebizonyítani, hogy a 11 a legkisebb kétszámjegyű prímszám, őket a társadalom jelentős része bevándorláspártinak könyvelte el. A társadalom ezen részének pedig a bevándorláspártiság felülír szinte mindent.
Számtalan olyan témát említhetnénk, ahol a „kampányérdek”, a másik féllel való szembehelyezkedés felülírta a józan gondolkodást. Pedig ma már jól mérhetők melyek azok a kérdések, amelyek a legtöbb embert foglalkoztatják. Ha ezekben a kérdésekben közös nevezőkre juthatnánk, akkor azzal megszűnnének a vesszőparipák, és a felszabaduló szabad kapacitást más problémák kitárgyalására, megoldására fordíthatnánk. Ameddig viszont a Soros, a migránsok, a diktatúra, az O1G, a Lölő, a Brüsszel, a sajtószabadság, a luxushajó a hívószavak, addig sem közös nevező, sem konszenzus, sem békés előítéletmentes együttélés nem várható.
Azt pedig, hogy kinek lenne igazán érdeke, hogy a kulcskérdésekben pártállástól független konszenzus jöjjön létre, azt mindenkinek a saját képzeleterejére bízom.
