Az emberek többsége szereti a másikat beskatulyázni, valamilyen részinformáció alapján valamilyen csoporthoz, ideológiához kötni. Ami még rosszabb, hogy ezek az emberek saját magukkal is ezt teszik. Ahhoz, hogy másokat kategorizálni tudjanak, szükségük van a saját pozíciójuk meghatározására. De miért tesszük ezt? Azért, mert felületesek vagyunk. Türelmetlenek és önzők. Nem az igazság érdekel minket, csak a saját igazunk bizonyítása. Nem érdekel minket a másik ember, csak az, hogy hogyan győzhetjük le. Aki nincs velünk, az ellenünk. Ismerős? Mára, egészen odáig jutottunk, hogy ha bármilyen részkérdésben nézetkülönbség alakul ki két ember között, azonnal rásütünk egy jelzőt, egy valahova tartozást, mert így mentesítjük magunkat az a feladat alól, hogy meghallgassuk, vagy esetleg megértsük a másikat. Természetesen a válasz sem szokott különbözni.
Tegyünk pár próbát!
Ha egy magát ellenzéki szavazónak vallónak azt mondjuk, hogy a jelenlegi ellenzék nem tudná irányítani az országot, akkor másodperceken belül a nerlovagtól kezdve a fideszbirkáig minden leszünk.
Ha egy magát kormánypárti szavazónak vallónak azt mondjuk, Orbán fölött eljárt az idő, akkor meg azonnal sorosbérencek, libernyákok, kommunisták leszünk. Jól látszik, hogy pusztán kényelmi okokból, hogyan zárkózunk el az érdemi párbeszédtől. Miről beszélgessek én egy fideszbirkával, egy bértrollal, egy kommunistával? Ugye milyen egyszerű? Nem kell beszélgetnünk, mert megvan a menekülő út, ő nem ahhoz a csoporthoz tartozik mint én, tehát hülye. Ha pedig hülye, akkor nem vitatkozom vele. Ha nem vitatkozom, biztosan nem fog kiderülni, hogy esetleg igaza van. Ez így jó, mert ha kiderül, akkor az is kiderül, hogy én vagyok a hülye.
Hogy jutottunk el idáig? Ne gondolja senki, hogy az emberek erre maguktól képesek. Az emberek képesek közösségeket alkotni, aminek az alapja mindig valamilyen közös pont meghatározása. Valami közös értékrend.
Végtelenül leegyszerűsítve, ha létrehozom a nokedli kedvelők klubját, akkor abba olyan tagok lesznek, akik szeretik a nokedlit. Ez így normális, így emberi. Nem tudom, észreveszitek-e, hogy a nokedli kedvelőket nem zavarja, hogy mások a tarhonyát részesítik előnyben. Ha egy nokedli kedvelő megkérdez egy tarhonya kedvelőt, hogy szereti-e a nokedlit és az nemmel válaszol, akkor azt jó esetben némi csodálkozás közepette elfogadja, rosszabb esetben elkezdi győzködni, hogy pedig finom, de semmiképp sem kezdi el a tarhonyát szapulni. Az ember normális esetben így működik. Akkor miért nem tudjuk ezt különböző ideológiák esetében is megtenni?
A válasz egyszerű:
Ideológiák nincsenek, illetve nem természetes folyamatok révén jöttek létre. Nem azért alkották meg őket, hogy bizonyos embereket összetartson, hanem azért, hogy az embereket megkülönböztessék, megosszák. Nem a közös jó tulajdonságok, hanem a különbségek kiemelése, az egymással ellentétes nézetek megerősítése céljából. Az okot a rómaiak óta ismerjük, alapfeltétele az uralkodásnak.
A valóságban kétféle ember létezik. Jó és rossz (persze ez most nagyon sarkos de majd máskor azt is kifejtem mitől jó vagy rossz az ember). Nincs tehát liberális, konzervatív, baloldali, stb…
Egy jó ember minden értéket a magáénak tart, amit ezek az ideológiák, és minden értéktelent elítél, attól függetlenül, hogy azt melyik ideológia képviselője hangoztatja.
Aki már érezte úgy, hogy a saját magának állított skatulya szűk, az gondolja végig, hogy lehetséges-e egyáltalán egyetlen skatulyában létezni. Ha a válasz egyértelmű nem, akkor pedig második lépésként azt a kérdést is felteheti magában, hogy másokra milyen jogon próbálja ezt ráerőltetni?
