A kenyér illata
Régen volt már, talán igaz sem volt, de egyszer, mikor még a nap is sárgábban sütött, és a víznek is más íze volt, bizony én is voltam gyerek. Pici gyerek. Még ma sem gondolom magam öregnek, de egyre többször veszem észre, hogy azok a gondolatok amiket fiatalként a tőlem jóval…
Hogyan tovább Márki-Zay Péter?
Mindenkit meglepett Márki-Zay Péter szereplése az előválasztáson, még minket is. Fogadni mertünk volna rá, hogy a DK nem fogja engedni, hogy ne Dobrev Klára legyen a közös miniszterelnök-jelölt. Tévedtünk. Illetve nem is biztos, hogy tévedtünk, talán Dobrevéknek nem is nagyon volt beleszólásuk. Talán egyszerűen csak Márki-Zay olyan réteget tudott megszólítani,…
Mennyit ér egy élet?
Sajnos úgy hozta a sors, hogy az idei nyárra több temetés jutott mint esküvő vagy keresztelő. Az elhunytak kora, társadalmi helyzete, a temetések helyszíne és módja is változott. A bürokráciának köszönhetően ma már egy temetés megszervezése nem megy egyik napról a másikra, így van némi idő a fájdalom enyhülésének. A…
Folytatjuk…
Régóta nem jelentkeztünk új bejegyzéssel, és ennek számos oka van. Mi nem fizetett szerkesztőség vagyunk, amit írunk, azért írjuk mert szeretnénk megosztani másokkal. Emberek vagyunk, egyszerű, valóban civil emberek, és időnként még ha van is gondolatunk, úgy érezzük elég volt. Az elmúlt időszak nem volt túl fényes, a van covid-nincs…
Mi vezérli a pápát?
Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-ei záró szentmiséjén majd Szlovákiába utazik. A napokban több helyen is megjelent, hogy a pápa nem találkozna sem a Orbán Viktorral, sem Áder Jánossal látogatása során, összességében 3 órát töltene az országban, Szlovákiában viszont 3 napot. A hírportálok…
A díszember
A díszember egy egyszerű hétköznapi ember. Reggel felkel, elmegy dolgozni, este hazamegy, lefekszik, alszik. Hétvégén a ház körüli munkákat végzi. Díszéletet él. Ránézésre hasonlít egy igazi élethez, kívülről csillog, de belülről üres. A díszembernek díszbarátai vannak. Olyanok, akik csak akkor barátok, ha kell nekik valami, de ha a díszember kér…
Zöldben minden (is) szebb
Ma már nem csodálkozunk rá annyira, ha valamiről kiderül, hogy nem pont az, aminek látszik. Ilyen kort élünk. Különféle szervezetek, különféle köntösökbe bújva, egy kiemelt értéket pajzsként maguk előtt tartva próbálják megmondani, hogyan kellene élnünk. Természetesen a háttérben legtöbbször szimplán gazdasági érdekek húzódnak meg, a köntös csak a legalizáló eszköz,…
Az idő mindent lerombol
A M. néni, és a fiai. Miért van az, hogy az ember ha sorsokat lát maga előtt, az árnyas oldal fogja meg inkább? Talán azért, mert a napfényes rész kevéssé kontrasztos. M. néni a három házzal odébb lévő szomszéd volt. Alacsony, de kedves néni, szorgosan söpörte maguk előtt az utcát,…
Vakond a kertben
Biztos sokaknak okozott már bosszúságot a kertekben felbukkanó vakondtúrás, és többféle módszert próbáltak már a vakondok elűzésére. Hogyan űzzük el a vakondot a kertünkből? A válasz egyszerűbb, mint hinnénk! Sehogyan. Nem árt tudnunk, hogy a vakond amellett, hogy védett állat, egyáltalán nem kártevő, kimondottan hasznos. A vakond életformájához…
A jó stratégia mindig működik
Ebben az első látásra kettészakadt országban biztos sokan sok rosszat, és sok jót is tudnának mondani Orbán Viktorról, viszont azt még az ellenzéki értelmiségiek is elismerik, hogy Orbán kitűnő stratéga. Nem az ellenzéki politikusok, hanem az ellenzéki értelmiségiek (ez sajnos ma nem ugyanazt jelenti). Miután a járvány felütötte a fejét,…
A hatalomért bármit
Ki az oltásellenes? Egyre többször hangzik el, hogy valaki oltásellenes. Hetek óta halljuk, hogy az ellenzék az oltásellenes, de tegnap már az is elhangzott, hogy a kormány az. A kormány szerint az ellenzék azért oltásellenes, mert támadta a keleti vakcinákat, az ellenzék szerint pedig azért oltásellenes a kormány, mert közzétett…
A sport és a jó szó hatalma
Attila 11 évesen nagyon vékony, és elég súlyos felsőléguti problémákkal, valamint mozgáskoordinációs problémákkal küszködő gyerek volt, és a betegségei, valamint egyéb gondjai miatt még harmadik osztályos. Az okot nem tudtam pontosan, ma sem tudom, nem kérdeztem, nem rám tartozott. Négy éve láttam először, akkor még bizony elég retardált volt, főképp…
Kerttervezés 5.: A kabakosok
Kerttervezős sorozatunkat a paprika, a paradicsom és a borsó után most a kabakosokkal folytatjuk. Közeleg György napja (április 24.), a kabakosok vetési ideje. Az említett dátum a szabadföldi vetés ideje, és nincs kőbe vésve, viszont a népi megfigyelések alapján, ettől a naptól kezdve biztonsággal vethetjük az uborka, a dinnye,…
A valódi zene a Big Cityben
A Bourbon Street New-Orleans francia negyedének – ami ugye ugyanaz, mint Londonban a Soho, csak teljesen más – a „főutcája”. Majd írok egy külön regét a „frencs kvóterről”, mert legalább ötféle, hanem most valamiről, ami igazán a Missisipi, bár ez nem a folyó leírása, azaz dehogynem. A Bourbon eleje „kommersöl”,…
Gyümölcsfák oltása
Március 25.-e Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe. A hagyomány szerint, a gyümölcsfák oltásának napja. A gyümölcsfák oltását sokan bonyolult műveletnek tartják, pedig bárki könnyen elvégezheti minimális gyakorlás után. Ebben a bejegyzésben pár fontos szabályt, hasznos tanácsot, valamint egy olyan oltásmódot mutatunk be, ami nagyon könnyen kivitelezhető, így a kezdőknek is sikerélményt adhat….
Ahogy én látom…
Sok dolgot lehet olvasni a neten, és az ember lassan teljesen belezavarodik. Ahelyett hogy többet tudnánk, napról napra bizonytalanabbak vagyunk. Ezt a bejegyzésemet annak szentelem, hogy leírjam azt, amit én eddig mint információt összegyűjtöttem. Előrebocsátom, ez a bejegyzés nem egy tudományos értekezlet, nem vagyok virológus, pénzügyi szakember, sem jogász, sem…
Egy világ amit megcsodáltam
Ma eszembe jutott egy régi emlék, a netről, olvastam valamit, és rögtön bevillant. Régi emlék, nem is biztos, hogy mindenkit érdekel, de azért én megírom, mert ugyanazt soha többé nem láthatom, sok mindent eltörölt a Katrina hurrikán! Valamikor úgy 20 éve voltam New Orleansban, a Big Cityben. Szerencsém volt, a…
Töltsük hasznosan a hétvégét!
Hétvégén igazi tavaszi időre számíthatunk, kellemes hőmérséklettel, napsütéssel. A kerttulajdonosok ilyenkor már alig férnek a bőrükbe, és elsőként a metszőollók szoktak előkerülni a polcokról. A kertekbe a madarak hangja mellé beköltözik a metszőollók csattogása, a kertészkedők a télből kiszabadulva önfeledten fognak neki a munkálatoknak. Jól teszik? Jól, de nem mindegy…
Van amikor az élőknek kell a holtak között “rendet” rakni
Egy exhumálási nap margójára Igazából nem volt nehéz. Nem azt mondom, a logisztika nem volt gyerekjáték, hiszen a halottak földi maradványainak mozgatása soha nem egyszerű. Furcsa ez a világ. Nézed apádat a hajdanvolt öltönyének foszlányaiban, és rádröhög 40 év után mellőle a kis üveg pia, amit az utolsó útjára…
Egészséges palánta nevelése 1.
Ha már túl vagyunk a paprika és paradicsom magok vetésén, és elkezdenek a növénykéink kelni, van néhány hasznos fogás, amivel segíthetjük a palánták egészséges fejlődését. Most ezekről fogok pár szó ejteni.
Korábbi bejegyzéseinkben foglalkoztunk fajtaválasztással, és a magok elvetésével is. Aki megfogatta az ezekben leírt tanácsokat, annak még nem kelnek a magok, de szeretnénk ha mindenki időben fel tudna készülni a palántanevelés ezen szakaszára.
Két nagy múzeum, és egy igazi szentély érzései
A napokban – nem túl régen – írtam egy keveset egy kultikus, és szakrális helynél való látogatásom érzéseiről. (Sacre Coeur). Most szeretnék írni egy valódi szentély látogatásának feledhetetlen érzéséről. A srácaim szeretik a jó focit. Az ifjabb lurkó – azt hiszem – életében kétszer volt futballmeccsen. .Először 1994-ben Pasadenában,…
Haza, szeretet, hazaszeretet…
Azt gondolom, hogy itt az ideje, hogy egy kicsit beszélgessünk arról, hogy mi is az a hazaszeretet, jó-e magyarnak lenni. Tegnap a Facebook oldalunkon közzétettünk egy videót, amiben egy erdélyi kisfiú énekeli a Kis Kata Zenekar, Magyar vagyok című dalát. Az egyik kommentelő azt kérdezte, hogy: Ott jó? Megkérdeztük, hogy:…
Gondolatok a majdnem kinyitó bezárt boltokról
A napokban jelent meg a hír, hogy a kormány támogatná a falvakban bezárt boltok újranyitását, a még üzemelő boltok korszerűsítését. A legtöbb médium be is számolt róla, és a kommentszekció is jól pörgött. Rossz szokásom, hogy ha elolvasok egy hírt, akkor az alatta lévő hozzászólásokba is beleolvasok. Persze, tudom, tölthetném…
Béla bácsi balul elsült tréfája
Az élet úgy hozta, hogy sokat jártam iskolába. Mindig óvatosan vállaltam, ezért amit 2-3 lépcsőben meg lehetett volna valósítani, azt én jóval többen értem el. Szakmunkásképzővel kezdtem, és mivel a család anyagi helyzete megkívánta, már ekkor rendszeresen dolgoztam mellette. Hétvégenként, szünetekben, amikor az iskola engedte. Közel 10 évet töltöttem el…
A megtisztulás
Nézem a mindennapokat, mert mi mást tehetnék, lassan egy éve „bezárva”. Persze nem más zárt be, hanem magam, magamat, merthogy manapság olyan a világ, hogy ha magamat „bezárom”, akkor a nagy kockázatok közül legalább egyet kizárok. Amennyire csak lehet. Nem ragozom, ismerős mindenkinek. Így hát nézem a világot. Meg kicsit…
Amivel nem lehet tréfálni…
Ezt a történetet én csak leírom, de elmesélni valaki más mesélte el nekem. Írom kicsit az Ő emlékére is, sőt, nem is kicsit. Aki mesélte, valószínű nem él már, de az biztos, hogy semmit nem tudunk róla. Ha nem él, akkor a Béke legyen Vele, ez az aranyos pillanatkép is…
Ezt terjeszd ne a vírust!
Meddig terjedhet a közös felelősségvállalás, vagy a szolidaritás? Vélhetően mindenki tudja, hogy a járvány komoly gazdasági következményekkel is jár, ami nagyon eltérően érint különböző társadalmi csoportokat. Minden válságban vannak akiket jobban érint, és vannak akiket kevésbé. A 2008-as válság talán az építőipart sújtotta leginkább, és bizony nem emlékszem, hogy lett…
Jó vakcina – rossz vakcina
Sok mindent láttam és hallottam már, de vannak dolgok amik egészen felfoghatatlanok. Azt is sokszor írtam már, hogy mennyire rossz dolog a politikai megosztottság, illetve nem is annyira az, mert hát „minden ember szabadon lehet hülye”, inkább az, ahogy ez a megosztottság rányomja a bélyegét a mindennapjainkra. Szinte már nincs…
Igazi nemzeti örökség…
Nem túl régi történet, szűkebb pátriámban esett meg, híre ment, mert azért ilyen nem túl sűrűn fordul elő. Én a kertvárosban lakom, szinte kizárólag családi házak, udvarral, kerttel, melyik mekkorával, van kisebb is, nagyobb is, és még megtalálható – szinte csak mutatóba a régi világ nagyvárosban letűnt tevékenységei, a…
Kerttervezés 3.: A borsó
A téli hónapokban nem sok munka akad a kertekben, de a következő évet már elkezdhetjük tervezgetni. Az egyik legfontosabb teendőnk a fajtaválasztás. Érdemes a témát alaposan körüljárni, hiszen egy rosszul megválasztott fajtával ugyanannyit dolgozunk, csak a termés minőségében vagy mennyiségében érezhetjük a különbséget. Nemrég egy sorozatot indítottunk, melynek az a…